4p

Legalábbis a kuratórium elnöki székét ő foglalja el, az alapítvány pedig egy hozzá jól köthető címre lett bejelentve.

Új szervezet költözött szeptember 9-én a Mészáros Lőrinc és Vida Józsefhez kötődő Andrássy úti villaépületbe - vettük észre a cégpapírok között. Az Andrássy út 105. szám alatt található ingatlan új "lakója" egy nyáron létrehozott civil szervezet, az Alapítvány az innovatív oktatásért.

Az már a civil szervezetek jegyzékéből derült ki, hogy az alapítványt június 18-án alapították, július 31-én pedig a Fővárosi Törvényszék elrendelte a szervezet nyilvántartásba vételét. Az alapítvány kuratóriumának elnöke pedig nem más, mint az Andrássy úti villaépület egyik tulajdonosának leendő felesége, Várkonyi Andrea.

Egyre több érdekeltsége van (Fotó: TV2)
Egyre több érdekeltsége van (Fotó: TV2)

Mint az a szervezet nevéből is sejthető, az oktatás területén terveznek tevékenykedni. A szervezet célja,

köznevelési vagy szakképzési intézmény oktatástechnológiai, infrastrukturális fejlesztése, dolgozó pedagógusainak szakmai fejlődésének támogatása, a tanulók tehetséggondozása vagy felzárkóztató esélyteremtése, továbbá hazai és határon túli tudásmegosztásának támogatása.

A szervezetnek még két bejegyzett képviselője van. A kuratórium tagja Horváth Ádám, illetve Szentes Richárd, műsorvezető, kreatív producer, szerkesztő-rendező, dolgozott az ECHO Tv-nél (később HírTV), 2019-től pedig az Ozone TV-nél.

Nem ismeretlen terep ez Várkonyi Andreának

Feltűnő párhuzamot lehet felfedezni az új alapítvány, valamint Várkonyi tavaly létrehozott cége, a Whitedog Media tevékenysége között. Utóbbi feladata volt menedzselni a Mészáros-csoport jótékonysági programját. A High-Tech Suli nevet viselő program keretében öt általános iskolában szereltek fel egy-egy digitális tantermet. A hvg információi szerint a program lényege, hogy az iskolákba elviszik a CraftBot nevű 3D-s nyomtatót. Ennek gyártójába, a Craftunique-ba szállt be tavaly 781 millió forinttal a Mészáros több mint 62 százalékos tulajdonában lévő MKB Bank, amely hitelintézet így a cég ötödét birtokolja.

A most létrehozott alapítvány a megfogalmazott célok szerint részben hasonló módon is folytathat jótékony tevékenységet, hiszen a zászlajára tűzte a technológiai, infrastrukturális fejlesztést is.

Néhány nappal korábban egy újabb "lakója" lett a villának


Augusztus 24-én hosszabb idő után először új cég költözött az Andrássy út 105-be. Az Oktatech Nonprofit Kft. választotta székhelyéül az ingatlant. A döntés nem lehetett véletlen, hiszen a frissen (2021.08.24-én) alapított társaság egyedüli tulajdonosa Mészáros Lőrinc - aki közvetetten a villaépületet is birtokolja. A céget a minimálisan kötelező, 3 millió forintos jegyzett tőkével alapította, főtevékenysége pedig üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás. Emellé számos más tevékenységi kört is felvett, a teljesség igénye nélkül például:

  • könyv-kiskereskedelem,
  • közúti áruszállítás
  • számítógép-üzemeltetés,
  • piac-, közvélemény-kutatás,
  • telefoninformáció.

Látványosan terjeszkedik Várkonyi Andrea

Talán leendő férje példáját szeretné követni, vagy egyszerűen csak több lábon szeretne állni, de mióta új párjával együtt van a tévés, azóta sorra újabb érdekeltségekkel gyarapodik. A legelső cégében 2017 óta résztulajdonos, ez a Medigast Diagnosztikus, Megelőző, Terápiás, Egészségügyi Kft.

Egy évvel ezelőtt, 2020 szeptemberében aztán megalapította a Whitedog Media Kft.-t, melynek székhelye az Andrássy úti épület. A cég működése első négy hónapja alatt 127 milliós árbevételre tett szert és 52,8 milliós nyereségre, amiből 35,35 millió forint osztalékot vett ki Várkonyi Andrea.

Majd - ahogy lapunk elsőként beszámolt - augusztus 31-től Mészáros Lőrinccel közösen lettek a tulajdonosai a néhány héttel korábban létrehozott Ekho Belvedere Kft.-nek. És a jelek szerint ezelőtt beült a friss alapítású Alapítvány az innovatív oktatásért alapítvány kuratóriumelnöki székébe is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!