4p

Gazdálkodásának méreteihez képest hatalmas veszteséggel zárt tavaly Dzsudzsák Balázs cége, ráadásul újabb súlyos tízmilliókat kellett betolnia cégbe a tulajdonosoknak.

Első ránézésre fellendülni látszik Dzsudzsák Balázs és Katona Zoltán 2017-ben alapított - sportszer-kiskereskedelemmel foglalkozó - cége, a DB7.hu Kft. Ám ez a gondolat csak addig állja meg a helyét gyakorlatilag, míg az eredménybeszámoló értékesítésből származó árbevétel során pihentetjük a szemünket.

Itt ugyanis a korábbinál tízszer nagyobb árbevételt tüntettek fel: 22 millió forintot a korábbi 2 millió után. Igen ám, de ezzel párhuzamosan a kiadások is nagyot emelkedtek - pontosabban csak az anyagjellegűek, mivel bérekkel összefüggésben egyetlen forintot sem költöttek, lévén nincs alkalmazottja a cégnek. Sőt, ebből kiindulva az ügyvezető sem vesz fel fizetést.

Szóval az anyagi kiadások bő 18 millió forintot tettek ki szemben az előző évi 1 millió forinttal. Egyéb ráfordításként pedig majdnem 80 millió forintot számoltak el a 2021-es 32 millió forint után. Hogy ez pontosabban minek köszönhető, arra a meglehetősen szűkszavúra vett kiegészítő melléklet nem világít rá. Az azonban megfigyelhető, hogy az elmúlt években rendre jelentős összegek szerepelnek az egyéb ráfordítás soron, amit tavaly például úgy magyaráztak, hogy "nem közvetlenül bevételszerző tevékenységhez kapcsolódó költség" volt.

Dzsudzsák Balázs cége sok pénzt emészt fel. Fotó: MTI
Dzsudzsák Balázs cége sok pénzt emészt fel. Fotó: MTI

Már ezekből is látszik, hogy bár felfutni látszik a cég tevékenysége és beindult az értékesítés, a kiadásokat nem lehetett kordában tartani, aminek a vége egy méretes mínusz lett a táblázat legutolsó sorában.

A 2021-es 32 millió forintos veszteség után a tavalyi évet 78 milliós mínusszal zárták Dzsudzsákék, ami egyben a cég történetének legnagyobb vesztesége is.

A rossz híreknek azonban itt nincs vége, a cég mérlege idén is arról árulkodik, hogy a tulajdonosoknak mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk a fennmaradás érdekében. Mivel a veszteségek a szabályoknak megfelelően rendre az eredménytartalékba kerülnek, ezek a tételek folyamatosan apasztják a saját tőkét. Ami viszont nem kúszhat negatív tartományba, ezt kiküszöbölendő tőkerendezésre vagy tőkepótlásra van szükség a tulajdonosok részéről. Ebben az esetben nincs nagyon tér rendezésre, csak a pénz befizetése lehet opció Dzsudzsákéknál.

Noha a kiegészítő melléklet ezen a téren sem árul el sokat, pontosabban semmit sem, a mérleg enélkül is árulkodó. A lekötött tartalék soron ugyanis az előző évinél 76 millió forinttal nagyobb összeg, 153 millió forint szerepel. A számvitel szabályai alapján a lekötött tartalék háromféle tételt foglalhat magában:

  • a tőketartalékból lekötött összegeket,
  • az eredménytartalékból lekötött összeget,
  • valamint a kapott pótbefizetést.

Mivel tőketartaléka nincs/nem volt a cégnek, az eredménytartalék soron 80,7 milliós mínusz szerepelt a korábbi évek veszteségei miatt, kizárásos alapon a pótbefizetés jöhet szóba, vagyis 2022-ben egy 76 millió forintos pótbefizetést eszközöltek a tulajdonosok. Hasonlóra egyébként legutóbb két évvel korábban, 2020-ban volt példa, akkor viszont "csak" 50 milliós befizetés történt.

Dzsudzsák Balázs megfelezte "cégbirodalmát"

Egy évvel ezelőtt még azt mondhattuk a debreceni focistáról, hogy lelkesen készül a visszavonulása utáni időszakra, hiszen több ágazatban is van érdekeltsége. A cikkünkben tárgyalt sportszer-kiskereskedelemmel foglalkozó társaság mellett volt egy léghajó-gyártással kacérkodó cége, egy tüzépcége és egy egészségügyi ellátással foglalkozó.

Nos, az elmúlt év során utóbbi kettőtől megvált, a tüzépnek még kölcsönt is biztosított korábban, a magánegészségügyi cég pedig - ahogy arról lapunk elsőként beszámolt - a győri Széchenyi Egyetem tulajdonába került.

(Székely Sarolta szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!