Cikkünkhöz az inspirációt a Lotus Therme Hotel & Spa***** wellnesshotel adta, ahol az alábbi kezelések jelentős része igénybe vehető.
Mi az a SPA?
Érdekes módon ezt sokan nem tudják. A SPA a Salus Per Aquam rövidítése, ami annyit tesz magyarul, hogy egészség a vízen keresztül. Ez azért szépen lefedi és összefoglalja, miről is szól. Mint az ilyen vizes dolgok általában, ez is az ókori görögöktől indult, majd a rómaiak terjesztették el. Szóval nem igazán új találmány.
A SPA kifejezés voltaképpen különböző terápiás kezeléseket foglal magában. Ez egy rituálé, ahol a vendégek egy előre meghatározott gyógyító, szépítő programon mennek keresztül. Ezeknek a szeánszoknak elsődlegesen az a célja, hogy a vendég el tudjon lazulni, kicsit ki tudjon zökkenni a szürke hétköznapokból és kapjon egy kis kényeztetést, amit meg is érdemel.
Az ellazulást segítik elő a masszázsok, a felhasznált krémek, az illatok, a hangulat, a zene, a környezet. Tehát itt minden azért történik, hogy minél jobban érezzük magunkat. Nos, itt most a teljesség igénye nélkül felsorolunk párat a legkedveltebbek közül.
A SPA kezelések
Az itt feltüntetett kezelések nevei helyenként változhatnak, és csak az ismertebb kezelésekből válogattunk.
Masszázsok
- Fej- és migrénmasszázs
- Gyógymasszázs – teljes testmasszázs (hát-láb)
- Hátmasszázs
- Managermasszázs
- Nyirokmasszázs
- Talpmasszázs
- Váll- és nyakmasszázs
- Holistic Stone – Energetikai masszázs
- Kínai masszázs
- Thai gyógynövényes masszázs
- Thai olajos masszázs
- Thai talpmasszázs
- Tradicionális thai masszázs
- Yumeiho
- Abhyanga gyógynövényes testmasszázs
- Csakra energiamasszázs
- Indiai fejmasszázs
- Marma masszázs
- Shirodhara
- Udvarthanam egész testes masszázs
Tespakolások
- Iszappakolás tengeri iszappal
- Mediterrán mandarin és méz vitalizáló pakolás
- Pezsgő csokoládé krémpakolás
Gyógyfürdő kezelések
- Gyógynövényfürdő
- Relaxáló-kényeztető fürdő
- Tengeri sós fürdő
- Wellness iszapkezelés hydroxeur pezsgőmasszázs
SPA árak
Az itt feltüntetett árak országos átlagárak. Régiónként és a kezelések típusaiként eltérhetnek.
- Masszázsok árai: 5.000 Ft - 50.000 Ft
- Testpakolások árai: 8.000 Ft - 25.000 Ft
- Gyógyfürdő kezelések árai: 4.000 Ft - 20.000 Ft
Mint látható, megannyi SPA kezelést vehetünk igénybe egy wellnessezés alkalmával, amelynek árai is igen változatosak. Célszerű minden esetben előre tájékozódni a kiszemelt szállás ajánlatairól és árairól. Természetesen a legfontosabb, hogy mindenki olyan kezelést válasszon, ami neki a legmegfelelőbb. Mindenkinek jó pihenést és feltöltődést kívánunk!