5p

Ront vagy javít Magyarország megítélésén a soros EU-elnökség?
Milyen újabb öt év elé néz Karácsony Gergely?
Mi lesz a liberalizmussal Magyarországon?
Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Horn Gáborral!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökétől!

2024. július 24. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nevezhető ez dominó-hatásnak, pillangó-effektusnak, a lényeg ugyanaz: Orbán Győző volt cége anyagi problémák miatt a felszámolás szélére került. Ez pedig a jelek szerint a szakadék szélére sodorja az új tulajdonos anyacéget. Mely nem mellesleg szintén egy volt Orbán-cég.

Egészen furcsa dolgok történnek az Orbán-család volt cégei körül. A jelek szerint nemcsak a 2022-ben továbbadott társaság került a megszűnés szélére, de annak anyacége is, mely néhány évvel ezelőtt még rekordprofitról számolhatott be.  

A NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék Kereskedelmi Zrt. egy 2016-ban alapított, fa-, építési anyag ügynöki nagykereskedelmével foglalkozó társaság, melyet a miniszterelnök egyik öccse, Orbán Áron hozott létre, majd két évvel később a részvénycsomagját továbbadta az Orbán-család bizalmasának, Bihari Lajosnak, aki egy másik Orbán-cég a Nehéz Kő Kft. ügyvezetője volt 2016-től kezdődően.

Ez az a társaság, melytől 2021 tavaszán vált meg a miniszterelnök édesapja, és adta el Bihari Lajos NAKK Zrt.-jének. A szálak olyannyira körbeértek, hogy a jelek szerint Bihari Lajos érája alatt szűnhet meg mindkét, egykor szebb napokat is megélt társaság.

Lapunk nemrég elsőként számolt be arról, hogy a Nehéz Kő - mely ma már FuvarozNAK néven fut - Orbán Győző kiszállásával a szakadék szélére került. Egyrészt ennek oka lehet az is, hogy a kormányfő édesapja igényt tartott a jelentősebb összeget kitevő osztalékra, másrészt a több mint 700 milliós vételár miatt hitel felvételére, ezzel párhuzamosan jelzálog bejegyzésére került sor. Véleményünk szerint egyébként az események furcsa láncolata akár ennél összetettebb szándékot is feltételez, melyről ebben alábbi cikkünkben olvashat részletesebben.

Nos, mivel a FuvarozNAK Kft.-t a jelen cikkünk témáját szolgáltató NAKK Zrt. vásárolta meg, ezért az ő beszámolójában is nagy nyomot hagynak az előbbi társasággal kapcsolatos történések. Az ugyanis brutális mértékű veszteséget könyvelt el a jóval a május végi határidőt követően, október elején leadott beszámoló szerint.

Megtört a lendület is

Nemcsak a FuvarozNAK megvásárlása okozott nehézséget a dokumentum szerint, hiszen az árbevételek sem úgy folytak be, mint korábban. Az előző évi 1,63 milliárd forint után ugyanis ennek töredékére, csupán 689 millió forintra tett szert a NAKK. Ami önmagában még nem is vezetett volna "katasztrófához", hiszen ezzel párhuzamosan a kiadások (egy része) is jóval alacsonyabb szinten alakult. Anyagjellegűekre 1,6 milliárd után 685 milliót költöttek, személyi jellegűekre pedig 63 millió után 47,7 milliót.

Utóbbi tételre egy gondolat erejéig azonban érdemes kitérni, hiszen úgy csökkentek a bérjellegű költségek, hogy a létszám egy fővel több lett; tavaly már 5-en álltak a cég alkalmazásában. Ez azt jelenti, hogy

az átlagos bruttó bér egy év alatt 1,1 millió forintról 777 100 forintra apadt.

Az egyéb ráfordítások soron azonban brutális kiadásnövekedést látni: 22,7 millió után 759,1 millió forint szerepel. Ez pedig nem más, mint a megszerzett FuvarozNAK Kft. leírása, értékvesztése.

Mindezek eredményeként a korábbi 62,8 milliós üzemi veszteség 808 milliós mínuszra hízott, amit a pénzügyi műveleteken elért kisebb veszteség és az adófizetési kötelezettség tovább csökkentett. Így végeredményben 829,5 milliós veszteséget könyvelt el Bihari Lajos NAKK Zrt.-je.

Bajba került a társaság

Ezt a brutális nagyságú veszteséget a korábbi évek jó eredményei ellenére sem bírta el a cég saját tőkéje, hiszen értéke -796 millió forint lett. A jogszabályoknak való megfelelés érdekében ez a helyzet mindenképpen tőkerendezést igényel. Erre azonban nem biztos, hogy megvan a tulajdonos szándéka. A kiegészítő mellékletben ugyanis részletesen kitérnek a kialakult helyzetre:

"a társaság saját tőkéjének összege kisebb, mint (...) a társasági formára előírt minimális összege mivel az elmúlt években a nyereséges működést nem tudta fenntartani és ez a jövőben sem látszik reálisnak, így a vállalkozás folytatásának az elve sérül, a tovább működéshez szükséges fedezet nem biztosított, akár felszámolásra is sor kerülhet".

Hozzáteszik: a hitelezőkkel az egyeztetés folyamatban van.

Már pedig hitelekből van bőven

A mérleg szerint igencsak jelentős összegekről folyhatnak ezek az egyeztetések, hiszen a NAKK Zrt. közel 1,6 milliárd forintnyi kötelezettséggel rendelkezik, ami 300 millióval kisebb az előző évinél. Ami az összetételt illeti: csak rövid lejáratú kötelezettsége van ma már a cégnek csak, ebből a rövid lejáratú hitel 20 millióról 1,17 milliárd forintra ugrott egy év alatt.

A növekedés hátterében azonban nem új hitel felvétele állhat, sokkal inkább technikai, számviteli okok állnak mögötte. 2021-ben ugyanis az egyéb hosszú lejáratú hitel soron egy szinte forintra pontosan megegyező összeg szerepelt, ez került át most a rövid lejáratú hitel sorra. Ennek oka pedig az lehet, hogy a szóba forgó összeg időközben üzleti éven belüli esedékességűvé vált. Egyszerűbben megfogalmazva, egy éven belül törlesztenie kell a NAKK Zrt.-nek ezt az összeget.

A gondok tehát igencsak összejöttek a társaságnál: nagy összegű tartozás, brutális veszteség és az ennek nyomán kialakult tőkehiányos, rendezésre váró állapot. Ennek fényében annyira nem lehet meglepetés, hogy nem látszik jele a tulajdonosi szándéknak a kialakult helyzet rendezésére.

(Székely Sarolta szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!