7p

A tavaszi időszakot teljesen fejre állította a koronavírus járvány, majd júniusban és júliusban ismétlésre váltottak a nagy kereskedelmi csatornák. A nyári szünet viszont idén rövid lesz, hiszen már most jönnek az első őszi műsorok. A TV2-nél közben nagyon megkeverik a kártyákat.

Az év elején viszonylag kiegyenlített volt a küzdelem, de a kereskedelmi célcsoportban (18-49 évesek), főműsoridőben (19-23 óra között) az RTL Klub némileg jobban szerepelt,mint a TV2. A járvány hatása viszont elég sok mindent felülírt, így a tévék programstratégiáját is. Az RTL Klub ugyanis látva a reklámpiac visszaesését, takarékos üzemmódra váltott, és egy rész után például leállították A Tanár című sorozatot, és az előzetesen várt sajátgyártású műsorok közül a Konyhafőnököt sem kezdték el vetíteni. Készültek ugyan "karanténműsorok", azokon viszont érződött a spórolás, így vélhetőleg ez is közrejátszott abban, hogy április második felétől a megszokotthoz képest gyengébb számokat ért el a csatorna. A nyár első két hónapjába sem feszültek bele, hiszen egy-két üde színfolttól eltekintve, - mint a Cápák között, - csak ismétléseket sugároztak.

A TV2 ezzel szemben normál üzemmódban működött a karantén alatt is, hiszen amíg lehetett, elnyújtották az Exatlon Hungaryt és a Nicsak, ki vagyok - A rejtélyek színpada is jóval tovább ment, mint annak párja (Álarcos énekes) az RTL Klubon. Ennek köszönhetően a TV2 a második negyedévben simán felülmúlta a versenytársát, még az RTL Klub által preferált célcsoportban és idősávban is.

Visszatérnek a húzóműsorok

Hiába engedte el a késő tavaszi, kora nyári időszakot az RTL Klub, arra lehetett számítani, hogy az őszi időszakban megint mindkét nagy csatorna erős kínálattal készül. A meglepetést igazából az okozta, hogy ezzel nem várták meg a szokásos augusztus 20-a körüli időszakot, amikorra általában az emberek hazatérnek a nyaralásból, hanem már a hónap elején mindkét csatorna belekezdett. Abból a szempontból persze van logika a lépésben, hogy a járvány nagyon sok szempontból új helyzetet teremtett, hiszen sokan voltak, akik tavasszal felhasználták a szabadságuk jelentős részét, illetve az is fontos, hogy az előzetesen betervezett nagy sportesemények (Foci-EB, Olimpia) elmaradt, ami miatt nem kell kalkulálni ezeknek a közönség elszívó hatásával.

Az is indokolja persze az augusztusi indulást, hogy lendületből tudnak belemenni egy magasabb nézettségi bázisról az őszbe, vagy szeptemberben kell újraépíteni a közönséget. Ráadásul – információink szerint - a most képernyőre kerülő műsorokat részben vagy egészben már rögzítették, így a felvételekkel most nem kell bajlódni.

A megszokott zsűrivel tér vissza a Konyhafőnök (Fotó: RTL Klub)
A megszokott zsűrivel tér vissza a Konyhafőnök (Fotó: RTL Klub)

Ennek megfelelően mindkét nagy kereskedelmi csatorna elindította augusztus 3-án a főzős vetélkedőjét. Az RTL Klub annyit csavart az eddig megszokotthoz képest, hogy a jelentkezők „bénázásával” indítanak, vagyis az eddig még sosem látott casting epizódokkal. Ezt a csatorna úgy harangozta be, hogy hatalmas kiborulásokkal, botrányokkal, megható és vicces pillanatokkal tér vissza a népszerű gasztro reality, A Konyhafőnök. A promóciós videókban pedig láthatunk összeomló valóságshow hőst és olyan jelöltet is, aki azzal kezdett, hogy beszólt a zsűriből Fördős Zének. Az X-Faktor esetében a casting műsorok szinte verhetetlenek voltak a káröröm jegyében a döntő nézettségével vetélkedtek ezek az epizódok, így érthető az RTL újítása.

A TV2 ezzel szemben az új évadban a celebekre építi a konkurens műsorát, a MasterChef VIP-et. A konyhapult mögé áll többek között Gregor Bernadett, Cseke Katinka, Gáspár Evelin, Stohl András, Győrfi Pál, Liu Shaolin Sándor és Kautzky Armand is, így mindenképpen lesznek színes egyéniségek. A műsorvezető Ördög Nóra lesz, akinek rutinból le kell tudni nyomni egy ilyen műsort, ellenben nagy kérdőjel lesz az új összetételű zsűri. Ebben Pintér Katalin, a Gerbeaud étterem tulajdonosa, Győrffy Árpád, a Four Seasons Hotel Gresham Palace executive chefje, és Farkas Richárd, az őriszentpéteri Pajta konyhafőnöke, a Dining Guide Az Év Ifjú Séftehetsége díjat elnyert séfje került be. Az első adások után kiderül, hogy az is, hogy a zsűrit mennyire tolják reflektorfénybe.

A TV2 gyorsan megkeverte a kártyákat

Az eredetileg meghirdetett rend szerint a Tények és a Tények Plusz után még betette a Hegyi Doktor című sorozatot. A gasztro reality után pedig A Piramis ismétlése fél 11-es sávban ment volna. Mielőtt azonban elkezdődött volna ez a műsorrend a TV2 gyorsan csavart egyet rajta, augusztus 3-án ugyanis 19:30-kor visszatért az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár. A TV2 nem közölte, hogy ez a május elsején bemutatott első rész, esetleg új epizód. Ugyanakkor, mivel hétfőn Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója egy sajtótájékoztató azt jelezte, hogy a vígjáték sorozat szeptember 5-én folytatódik, ezért szinte biztos, hogy ismétlést láthatunk majd. A hét második felében viszont a Hegyi Doktor lesz látható. Ám mielőtt a nézők megszokhatnák ezt műsorrendet, jövő hétfőtől kiveszik a német sorozatot, és 19.40-től kerül adásba a MasterChef VIP.

Bödörék beköszönnek, aztán augusztus végétől rendszeresen jönnek (Fotó: TV2)
Bödörék beköszönnek, aztán augusztus végétől rendszeresen jönnek (Fotó: TV2)

Hogy a nézőkben ne alakulhasson ki rutin, arról is gondoskodnak, augusztus 24-től ugyanis ismét új műsorrend lesz a csatornán. Ekkor fog ugyanis visszatérni a TV2 Csoport napi sorozata, a Mintaapák. A napi sorozat vadonatúj részekkel és megújult szereplőgárdával érkezik a képernyőre. (Ahogy arról korábban beszámoltunk gyakorlatilag teljes sorcserét hajtottak végre a főszereplők esetében.

Ez ugyanakkor nem minden, hiszen augusztus végén nem csak ez változik. A műsorrend szerint ugyanis hétköznap esténként a Tények Plusz után jön a Mintaapák, majd a fikciós sorozatot egy vadonatúj gasztroműsor követi. A Love Bistro tizennyolc sztárpár és két séfet sorakoztat fel, különlegessége lesz, hogy nem csak a recepteké, hanem a párkapcsolatoké lesz a főszerep, ugyanis a párok közötti együttműködés, és a munkamegosztás legalább olyan fontos szerepet kap majd, mint a feladatok kivitelezése, mindez igazán könnyed, humoros formában, ígéri a TV2. A műsorban az egyik sztárséf az a Bernáth József lesz, aki számára nem ismeretlen a tévés szereplés, hiszen korábban az RTL-en futó Konyhafőnökben is szerepelt a zsűri tagjaként. Mellette Baracskay Angéla cukrászséf lesz mond majd ítéletet a versenyzők munkájáról.

A hétvégi kínálat is körvonalazódik a TV2 esetén, hiszen augusztus 30-án ismét műsorra kerül a Sztárban sztár. Tavaly a műsor különleges változatot kapott, amikor nem celebek, hanem amatőrök szerepeltek benne. Most viszont a klasszikus változat tér majd vissza, amikor ismert előadók szerepelnek a műsorban.

Ezt kínálhatja az RTL Klub

Az RTL Klub még nem tette közzé, hogy milyen lesz a műsorrend, az viszont már korábban kiderült, hogy több sikeres műsor forgatása is folyik, amelyek idén képernyőre kerülnek. Így biztosan jön majd a Drága Örökösök következő évada, és készül A mi kis falunk folytatása is.

Jöhet vissza A mi kis falunk (Fotó: RTL Klub)
Jöhet vissza A mi kis falunk (Fotó: RTL Klub)

Az is ismert, hogy 2020-ban is lesz Nyerő Páros az RTL Klubon, a műsort állítólag már felvették és ősszel műsorba kerül. A csatorna korábban azt is jelezte, hogy az elmúlt évekkel ellentétben idén nem lesz X-Faktor, ami a járványhelyzet miatt persze nem meglepő, helyette várhatóan az Álarcos énekes lesz a csatorna nagyszabású programja, amit műsorra tűznek.

Az ugyanakkor szinte biztos, hogy az augusztus elején elindult gasztroműsorok meg fogják mozgatni a közönséget, és a nyáron látott 7-8 százalékos közönségarány mindkét nagy csatornán jócskán felfele fog kúszni. Nem okozna meglepetést, ha mind az RTL Klub, mind a TV2 10 százalékos arány fölé kerülne. Az előzetes programstruktúra alapján augusztus végén pedig újabb ugrás jöhet és a 12-15 százalékos közönségarány tűnik reálisnak mindkét csatorna számára főműsoridőben a 18-49-es korcsoportban.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!