3p

A hazai Ganz volt a befutó az egyiptomi vasúti tenderen, ám a miniszterelnök egyezetetett Vlagyimir Putyinnal, és hirtelen megfordult a széljárás

Az Orbán-kormány kihátrált egy magyar cégcsoport mögül, és annak orosz riválisát kezdte támogatni egy nagy nemzetközi üzletben – derítette ki a Direkt36 tényfeltáró központ.

A 444-en megjelent cikk szerint a gépgyártással foglalkozó Ganz-csoport egy konzorcium tagjaként megnyert egy több százmilliárd forint értékű egyiptomi tendert, a szerződést végül mégsem tudták megkötni. A Ganz ugyanis a magyar állam segítségével szerezte volna meg a 700 vasúti kocsi gyártásáról szóló üzletet, de az Orbán-kormány végül kihátrált mögülük, és helyettük egy orosz részvétellel felálló csoportot kezdett támogatni.

Ez a történet egy újabb megnyilvánulása volt annak, hogy az utóbbi években rendkívül szorossá vált a magyar és az orosz kormány viszonya. Bár az együttműködés eddig elsősorban az energetika területén – főleg a paksi bővítésnél – volt tetten érhető, a magyar kormány a vasúti gépgyártás területén is együtt mozog az oroszokkal. Az egyiptomi tendernél a magyar állam azt az orosz céget segítette, amelynek tagvállalata elvégezte a 3-as metró szerelvényeinek számos kritikákat kiváltó felújítását. Az üzlet fontosságát jelzi, hogy annak részleteiről Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök is egyeztetett egymással.

Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin a 2017-es budapesti dzsúdóvébén. (fotó: MTI)
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin a 2017-es budapesti dzsúdóvébén. (fotó: MTI)


Egyiptom 2013-ban kezdte előkészíteni a nagyszabású, 700 vasúti kocsi beszerzéséről szóló tendert, amelyen aztán a Ganz Motor is elindult egy konzorcium vezetőjeként. A pályázatuk része volt az is, hogy az üzlethez a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alá tartozó, a magyar vállalkozások exporttevékenységét segítő állami pénzintézet, az Eximbank nyújt hitelt. A projektet ismerő forrás, aki szerint egy közel egymilliárd eurós gyártási hitelről volt szó.

Az egyiptomi féllel 2014 júliusában indultak meg a tárgyalások. A magyar ajánlatról ekkor elismerően beszélt az egyiptomi közlekedési miniszter is. A tender azonban váratlan fordulatot vett. Előbb az egyiptomi lapok írtak arról 2015 decemberében, hogy a magyarokkal szemben a tenderre jelentkező orosz csoport lesz a befutó. Majd 2016 februárjában Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin megbeszélésén merült fel, hogy az orosz és a magyar cégek együttműködhetnének a tenderen. Az együttműködésről beszámoló cikkek az oroszok magyar partnerei között eleinte a Ganzot is felsorolták, a cég azonban később kikerült a képből.

A Ganz ezzel párhuzamosan folyamatosan dolgozott az Egyiptomba szánt járművek tervezésén. Az egyiptomiak 2016-ban végül a Ganz konzorciumát hozták ki győztesként, amit a magyar vállalat üzleti beszámolójában is feltüntettek. A pályázaton induló Ganz-cég tulajdonosának, a Ganz Holdingnak a 2016-os évről szóló jelentése azt írta, hogy a Ganz Motor Kft. mint fővállalkozó az Eximbank finanszírozásával megnyerte a pályázatot. „A tender megnyerését követően, a szerződéskötés folyamatában a magyar kormány a vevő finanszírozást az orosz konkurens cég mögé állította, akivel azonban az Egyiptomi Vasút nem kötött/köt szerződést" – olvasható a dokumentumban.

Nem tudni, hogy a 700 vasúti kocsi beszerzéséről szóló egyiptomi tender mikor zárul le. A Ganz időközben egy másfajta megoldással próbálja erősíteni egyiptomi jelenlétét. A spanyol Stadler Valenciával együttműködve pályázott arra az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által finanszírozott projektre, amelynek során az egyiptomiak hat (darabonként egy mozdonyból és tíz utaskocsiból álló) szerelvényt vennének. A projektet ismerő forrás szerint a tender még nem zárult le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!