4p

Az utóbbi években a nemzetközi autópiacon két igazán sikeres, ma már kijelenthetjük, hogy hosszútávú trend alakult ki. Az egyik a SUV-ok térhódítása, a másik pedig a környezettudatos, “zöld” autó, amely elektromos vagy hibrid hajtással rendelkezik, ezáltal kímélve a környezetet és javítva a hatékonyságot. A Ford megtette, amit lehetett és az új Kuga és Puma bevezetésével ötvözték a fenti trendeket.

A SUV-ok vagy „szabadidőautók” piacának ugrásszerű növekedésével az autógyártók egész modellcsaládokat hoztak létre ezzel a címkével és komoly piaci részesedést hódítottak el a hagyományos kompaktoktól. A Ford ilyen szempontból még szerencsésnek is tekinthető, hiszen a Focus továbbra is sikeres, de több gyártó kényszerült ennek a szegmensnek a teljes feladására.

A SUV-ok számos előnnyel rendelkeznek a kompaktokhoz képest: nagyobb a belső terük, jobban pakolhatóak, a magasabb üléspozíció miatt jobban rálátunk az előttünk lévő forgalomra, ugyanakkor masszív felépítésük miatt nehezebbek, emiatt kevésbé fürgék és többet is fogyasztanak kompakt társaiknál.

Zöldhullám

A másik kialakult trend a környezettudatos, “zöld” autó, amely elektromos vagy hibrid hajtással rendelkezik, ezáltal kímélve a környezetet és javítva a hatékonyságot. Ráadásul a tisztán elektromos üzemmódban is közlekedni képes autókhoz egyéb előnyök is párosulnak: kedvezőbb adók, sok esetben ingyenes parkolás, csendes haladás és alacsonyabb kilométerköltség.

Ford Kuga PHEV, azaz a konnektorról tölthető, elektromos és benzinmotorral egyaránt üzemeltethető változat.

Fentiekből persze a környezetkímélés érve valójában csak akkor igaz, ha az elektromos autók működtetéséhez szükséges áramot nem szénből, hanem megújuló energiaforrások segítségével állítjuk elő, de ez már össztársadalmi probléma, az egyéni autóvásárló vagy egy-egy autógyártó ebbe a játékba nem tud beleszólni.

Ötvözték a trendeket

A Ford megtette, amit lehetett és az új Kuga és Puma bevezetésével ötvözték a fenti trendeket, egyszerre kielégítve ezzel az autóvásárlók SUV-éhségét és az új évtized környezetvédelmi elvárásait.

Az új Kuga konnektorról tölthető hibrid, mild-hybrid és hagyományos belsőégésű változatban is elérhető, így az is megtalálja számítását, aki csak szimplán egy erős, masszív felépítésű szabadidőautóra vágyik a családi kirándulások minél kényelmesebb lebonyolításához, és az is, aki a városi közlekedést emissziómentesen képzeli el, de nem szeretne lemondani a SUV-ok fent említett előnyeiről.

Említsük meg azt is, hogy a tölthető hibridek úgy nyújtják az elektromos autózás lehetőségét, hogy hagyományos, belsőégésű motorral is rendelkeznek, így nem korlátozza a mozgást az elektromos töltőhálózat jelenleg még hézagos kiépítettsége sem. Aki pedig egyelőre nem szeretne töltőkábelekkel és hatótávokkal foglalkozni, annak tökéletes megoldás a mild-hybrid, mely a Puma és a Kuga modelleknél is elérhető.

Mi az a mild hybrid?

A mild-hybrid (mhEV) rendszerek esetében a belsőégésű motort egy elektromos motor támogatja. Az ehhez kapcsolódó 48V-os lítiumion-akkumulátor automatikusan töltődik, így azt nem kell külső csatlakozással tölteni, de az elektromotor biztosítja a benzinmotor számára a kiegészítő erőt, amikor arra szükség van, hogy a jármű hosszabb utat tudjon megtenni és kevesebb károsanyagot bocsásson ki.

A mild-hybrid technológiájú járművek kizárólag elektromos árammal nem üzemeltethetők, de az elektromos rendszer megléte mind a fogyasztás csökkentésében, mind a teljesítményadatok növelésében szerepet kap.

Friss design, gazdag alapfelszereltség

A Kugánál kisebb méretkategóriában a Puma a Ford újdonsága, ami már alapfelszereltségével is hódít, ugyanis minden Puma modellhez alapáron jár a sávtartó-asszisztens, a légkondicionáló berendezés, az elektromosan behajtható, fűthető külső tükrök vagy a könnyűfém felni szett.

A Puma legtöbb verziója ráadásul mild-hybrid rendszerrel is fel van szerelve, így a mai környezetvédelmi elvárásoknak is teljes mértékben megfelel.

A Ford Puma 125 LE-s EcoBoost benzinmotorral, mild-hybrid rendszerrel pedig 125 vagy 155 lóerős változatban is elérhető a Ford Petrányinál, akár készletről is.

További információk:

– Ford Kuga katalógus
– Ford Kuga árlista
– Ford Puma katalógus
– Ford Puma árlista
– Azonnal átvehető, készletes modellek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!