1 milliárd forintos műjégpályát építenek Győrben


A fő cél a város jégkorong-életének a felhúzása.

Nettó egymilliárd forintból építenek új, télen-nyáron használható műjégpályát Győrben, amelynek alapkövét hétfőn tették le a már meglévő fedett műjégpálya mellett.

Bera Attila, a Győri Nemak-Dana ETO HC alelnöke elmondta, a 2018 őszére elkészülő beruházástól elsősorban azt várják, hogy a jelenleg utánpótlás-neveléssel foglalkozó klub felnőtt csapatot is indíthasson a hazai jégkorong-bajnokságban. Az egyesületben jelenleg kétszáz fiatal jégkorongozik, a hazai bajnokságban minden korosztályban indítanak csapatot, az osztrák bajnokságban U18-as és U20-as együtteseik versenyeznek. A műkorcsolya-szakosztályban mintegy 50 gyerek sportol.

Az egyesület 2015-ben adott be pályázatot jégcsarnok építésre a Magyar Jégkorong Szövetséghez (MJSZ). Bera Attila az MTI-nek elmondta, hogy a beruházás hetven százalékban társasági nyereségadóból és harminc százalék önrészből valósul meg, az önkormányzat támogatásával. A csarnok a fogadóterülettel és az öltözőkkel együtt négyezer négyzetméter alapterületű lesz, 1900 nézőt tud majd befogadni. A pálya területe 58x28 méter, amely lehetőséget biztosít felnőtt versenyek lebonyolítására is. A jelenlegi, sátorral fedett pálya is megmarad az utánpótlás-nevelés, a versenysport és a szabadidősport igényeinek megfelelően.

Az elmúlt időszaki jégügyi hírei röviden:

via MTI


Olvasta már?



hirdetés
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.

.
hirdetés
elrejt
 
.