Egymásnak esett a Vodafone és a Magyar Telekom


A pereskedést az a hétfői bejelentés indította el, mely szerint a Magyar Telekom nyert a kormányzati szervek részére nyújtandó mobilszolgáltatásról szóló közbeszerzési eljáráson. A Vodafone már akkor jelezte, hogy bíróságra megy, aminek nyomán tegnap a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság fel is függesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) döntésének végrehajtását.

A közbeszerzési határozat szerint a következő több mint három évben a Magyar Telekom lesz az állami intézmények mobilszolgáltatója. A Vodafone számítása szerint a potenciális megrendelés éves szinten a Vodafone ajánlatával számolva mintegy 1 milliárd forintos nagyságrendű, a költségvetés számára éves szinten 500 millió forinttal kedvezőbb, mint a konkurens Telekom ajánlata.

A Vodafone a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) kizáró döntését helybenhagyó KDB döntést, az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon támadta meg és kérte, hogy a bíróság a saját döntésééig függessze fel a döntés végrehajtását, amiről a bíróság most döntött, felfüggesztve a Vodafone-t kizáró döntés végrehajtását.

Kölcsönösen perre mennek a mobilóriások

Kölcsönösen perre mennek a mobilóriások 

Mivel a Telekom és KEF ennek ellenére aláírta a szerződést, a Vodafone most polgári peres úton is megtámadja a Budai Központi Kerületi Bíróságon, mivel álláspontja szerint a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntésének hiányában a KEF eljárása nem zárult le jogerősen.

Mindez azt jelenti, hogy a Magyar Telekom és a KEF szerződése érvénytelen. Természeten ennek alapján a Telekom nem köthet további szerződéseket az állami vállalatokkal és ha mégis kötne ilyet, akkor az érvénytelen lenne, hiszen jelenleg a Vodafone az állami intézmények szolgáltatója a hatályos szerződések szerint, hangsúlyozta Király István. 

A KEF és a Telekom a Vodafone figyelmeztetése ellenére, február 6-án aláírta a szerződést, ezért a Vodafone Magyarország a Magyar Telekom és a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) ellen is peres eljárást indít a Budai Központi Kerületi Bíróságon, mivel álláspontja szerint jogellenesen került sor a Telekom és a KEF közötti szerződéskötésre, mondta Király István. 

A Telekom sem hagyta ennyiben, és az MTI-vel azt közölte, hogy "a Vodafone mai sajtóközleménye rosszhiszemű és valótlan állításokat tartalmaz, ezért a Telekom pert indít a Vodafone ellen. Álláspontjuk szerint a KEF és a Telekom között "egy jogszerű és eredményes közbeszerzési eljárás eredményeként" jött létre a február 6-án aláírt szerződés, amelyet "a felek valamennyi irányadó jogszabály betűjét és szellemét maradéktalanul betartva kötötték meg. A szerződés jogszerű és érvényes". A Telekom álláspontja szerint a szerződést utólag nem teszi érvénytelenné a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntése, és szerintük valótlan a Vodafone azon állítása is, hogy a Telekom ne köthetne további szerződéseket az állami vállalatokkal. 

mfor.hu 


Olvasta már?



hirdetés
A pláza élővilága Black Friday akciók idején

(X)

.
hirdetés
elrejt
 
.