Silányabb termékeket sóznak ránk a multik


A hazai hatósági vizsgálatok eredményei is alátámasztják, hogy a multinacionális élelmiszergyártók eltérő minőségű termékekkel látják el a nyugat-európai és a kelet-közép-európai régió boltjait - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.

A cikk szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nemrég 24-féle azonos, vagy nagyon hasonló termékmintát hasonlított össze érzékszervi tulajdonságaik, összetételük és a jelölésük alapján. A lap felidézi: Gabriela Matecná szlovák földművelésügyi miniszter az ottani vizsgálati eredmények birtokában bejelentette, hogy az Európai Bizottság elé terjesztik az ügyet. 
 
A magyar agrártárca szerint is az érintett tagállamok összefogásával, uniós szinten kell kezelni a problémát. Megjegyezték, az élelmiszer-minőség kettős mércéjével az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának tavaly májusi ülésén is foglalkoztak, ahogy a visegrádi országok tavaly áprilisi találkozóján is felmerült a téma - olvasható a lapban
 
Magyar részről elhangzott, hogy mivel a jogi környezet nem a legkedvezőbb, a probléma megoldását elsősorban a vásárlói tudatosság erősítése jelentheti. A nagyvállalatok megkülönböztető tevékenységére fel kell hívni a fogyasztók figyelmét, a fogyasztóvédelmi hatóságok együttműködését pedig erősíteni kell a tagállamok között - írja a Magyar Idők.
 
MTI 


Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
Promóció

Így kereshet pénzt profikkal
Érdemes a befektetési döntéseket magunknak meghozni, vagy bízzunk inkább szakemberekben?

Élményfaktor a digitális fizetésben
Lakást vegyünk vagy aranyat?

Nulla kamatot adnak a bankok? Akkor most mit kezdjen a pénzével?

-----------------------------------------------------------------------------

Most sokat spórolhat a céges tankoláson, mutatjuk hogyan!
Ha személyre szabott, prémium szolgáltatásokat szeretne valaki, nem a "megszokott" nagy olajvállalat kútjait érdemes választani.

-----------------------------------------------------------------------------

Mire épülnek a digitális fizetési modellek? Mi köze az élménynek a profithoz? Mit adhatunk a felhasználóknak?

Élményfaktor a digitális fizetésben

.
hirdetés
elrejt
 
.