2p

Nem tetszik a szakmai szervezetnek az ársapka, december végére el is fogyhat a hazai burgonya.

Az Infostartnak nyilatkozva Kulich Éva, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács sajtóreferense azt mondta, a termelők számára a bejelentett ársapka a legrosszabb forgatókönyv megvalósulását jelentette:

"Számunkra ez a legrosszabb szcenárió, hogy az ársapka az új- és az édesburgonya kivételével minden kiszerelésű és minden fajtájú burgonyát érint."

A szakmai szervezet szerint idén nagyjából 14 ezer burgonya termett hazánkban, és mivel az éves burgonyafogyasztás fejenként 28 kilogrammra rúg, az idei számok azt jelentik, hogy december végéig, január elejéig elfogy a haza burgonya.

"Az alapvető probléma az, hogy idén nagyjából 11 százalékkal kevesebb burgonya termett Magyarországon, mint egy évvel korábban"

- fejtette ki Kulich Éva, aki arról is beszélt, hogy a kistermelők szinte már mind el is adták az idén termett krumplit, így az ársapka elsősorban a nagyobb területeken gazdálkodókat érintheti hátrányosan, akiknek ráadásul a jócskán megemelkedett tárolási költségeket is fizetniük kell. Igaz, ilyen ütemű fogyás esetén már csak egy-két hónapig.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!