Aranyélet című rovatunkban a hét közepén videós darabokat közlünk, amiben a hét aktuális történéseiről kérdezzük az utca emberét. Vasárnap esténként olvasói levelek jönnek. Bármilyen hétköznapi tapasztalatáról írhat a közvetlen környezetéből, vagy kikapcsolódása idejéről. Jóról is, rosszról is, a lényeg, hogy röviden és szélsőségektől mentesen írja meg.
Szerkesztőségünk a beérkezett olvasói levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek minden beérkező levelet leközölni. Várjuk írásaikat az [email protected] e-mail-címre!
„Tisztelt Aranyélet!
Nem vagyok az a nagy levélíró típus, bár láttam, hogy elég sokan megírták maguknál, hogy mi bántja őket vagy hogy mit hogyan kellene változtatni. Szóval nem szoktam írogatni, inkább csak a család meg az ismerősök körében mondom ki a tutit, vagyis azt, hogy nincs az jól, ahogy most mennek itt Magyarországon a dolgok. Lopnak, csalnak, hazudnak sokan, főleg, akik közel vannak a tűzhöz. (lehet, hogy ezt kihúzzák, de akkor is leírom). Az emberek többsége szerintem rosszabbul él, mint 8-10 éve, nagy a szegénység, tessék elmenni Borsodba vagy Szabolcsba, de újabban itt, Pest megyében is rengeteg lepukkant embert és házat látok.
Persze, vannak akik megszedték magukat, jó nagy autókkal furikáznak és ebből a mostani nyirkos, nyálas időből szépen elrepülnek valamelyik pálmafás szigetekre. Nem lenne igazságos, ha nem írnám ide, hogy találkoztam azért sok becsületes emberrel is, nekik is van autójuk, sok közülük vállalkozó és rengeteget dolgozik az egész családjával, de ők is panaszkodnak. Már nem akarnak fölvenni hiteleket, csakhogy kifizethessék a rezsit meg a munkadíjakat.
A rezsiről jut eszembe. Az elmúlt években, mióta anyán szegény egyedül él már, mindig gond volt, hogy mit vegyek neki az ünnepekre, főleg karácsonyra. Nem lehet mindig takarót vagy kardigánt venni. A könyvet szereti, sokat olvas, azt biztos kapni fog most is. De szerintem manapság sokkal jobban örülne valami másnak, érzem, tudom is, hogy mi lenne az: mivel szeretem az anyámat, kifizetem neki a gázt legalább 2 hónapra.
Azt is elhatároztuk a feleségemmel, hogy többet leszünk anyámmal. Közös programokat szervezünk, szerencsére egész jól mozog, a kertben is dolgozik, úgyhogy korához képest (elmúlt 73) jó egészségi állapotban van. Írtam, hogy szereti a könyveket, de még nem írtam, hogy szeret, illetve szeretne túrázni is. Apámmal évtizedeken keresztül járták a Börzsönyt, a Budai hegyeket meg a Balaton-felvidéket. Nyilván innen is van, hogy viszonylag jó az egészsége. Mi a feleségemmel csak pár éve kaptunk rá erre, szerencsére a fiunk is eljön néha velünk. Milyen szép lenne, ha mondjuk havonta egyszer az egész család együtt menne, s ott lenne anyám is!
Egyébként pont az ilyen pillanatokat hiányolom én. Igazság szerint be kell vallani, hogy rohanunk állandóan, nem figyelünk senkire, még a közeli hozzátartozókra sem nagyon. Az nem elég, hogy karácsonykor együtt megesszük a beiglit, meg feldíszítjük a fát. A sima hétköznapokon is sokkal többet kellene együtt lenni. Persze, tudom, ez egy hatalmas közhely, nem trendi – így mondaná a fiam. De engem nem érdekel, hogy mit mondanak a nagyokosok erről, szerintem erre kellene figyelni és nem a hülye politikára.
Sz. Péter, egy Pest megyei lakos
