1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 15,2 tonna aranyat adott el májusban - jelentette be a pénzügyi szervezet csütörtökön.

Az ügylet a tavaly elhatározott terv része, amely szerint 403,3 tonnával csökkentik az IMF aranytartalékát. A program 191,3 tonna értékesítését irányozza elő 2010-re. Ebből a májusi tétellel együtt 53,7 tonnát adtak el.

Tavaly az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn azt mondta, hogy az aranyeladás a "bevételi modell reformját" jelenti. A reform célja, hogy szilárd pénzügyi alapra kerüljön a szervezet. Az aranytartalék csökkentése mellett az IMF lefaragja kiadásait, és csökkenti személyi állományát is. A következő három évben 100 millió dollárt takarítanak meg így a tervek szerint.

Az IMF, amely az 1990-es években központi szerepet játszott az ázsiai és a latin-amerikai gazdaságok kisegítésében, nagyszabású hitelprogramokat szervezve, eddig főleg a hitelezésből élt. A 2000-es évek első felében azonban kevesebb krízis volt, ezért az IMF bevételt vesztett és megnőtt a deficitje, a 2008-ban kiteljesedett világméretű gazdasági válság kezelése azonban nagy terhet jelent.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!