3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A devizaárfolyamok alakulását pénteken a Bernanke-beszéd határozta meg: az euró/dollár viszonylag nagyobb kilengés után visszaállt a csütörtöki szintre, és hasonlóképpen a forint árfolyama is nagyjából az előző napi értéken állapodott meg.

Röviddel hét óra előtt az eurót 1,4013 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök késő esti 1,4079 dollárral. A jegyzés pénteken nap közben 1,3971 és 1,4159 dollár között ingadozott a nemzetközi befektetői hangulat Fed-közlemény előtti és utáni változását követve.

Az euró/dollár árfolyam, de a tőzsdei árfolyamok sem változtak lényegesen a Fed elnökének kora délutáni beszédéig. Délelőtt az euró 1,4050 és 1,4100 között ingadozott. Miután Ben Bernanke megerősítette, hogy a Fed további gazdaságösztönző intézkedéseket tart indokoltnak mennyiségi monetáris enyhítés formájában, és ennek már csak a mértéke kérdéses, a dollár meredeken gyengült a főbb devizákkal szemben - az euró esetében egészen 1,4159-ig.

A Fed-bejelentés világpiaci hatása viszont csak átmenetinek bizonyult, az árfolyamok a nemzetközi devizapiacokon az azt megelőző szintre álltak vissza, az euró/dollár ismét 1,40-es jegyzés környékére állt be. A forint árfolyama pénteken összességében alig változott, a nap folyamán szorosan követte a Fed által meghatározott nemzetközi devizapiaci folyamatokat.

Péntek délután röviddel hét óra előtt a forint 274,30 forintos jegyzésen állt az euróval szemben, míg csütörtök délután 274,08 forint, csütörtök éjszaka 274,05 forint és péntek délután 274,83 forint volt a jegyzés. A forint árfolyama pénteken a kora délutáni Bernanke-beszédig 274,20 és 274,70 forintos euró jegyzések között csekély mértékben ingadozott, majd beszéd után egészen 273,60 forintos eurójegyzésig erősödött, később azonban a 274-275 forintos sávba állt vissza.

A dollárt pénteken este hét óra előtt 195,49 forinton jegyezték, míg csütörtök délután 194,52 forinton, éjszaka 194,61 forinton, péntek délután fél ötkor pedig 196,23 forinton. A svájci frank jegyzése 204,69 forint az előző éjszakai 204 körüli után, az eurót pedig csekély ingadozással változatlanul 1,34 svájci frank környékén jegyzik. Száz japán jen jegyzése péntek este hét óra előtt 240,95 forint az előző napra jellemző 240 alatti jegyzések után.

A térségbeli devizák árfolyama összességében alig változott csütörtökről péntekre, de napközben a forinthoz hasonlóan a nemzetközi befolyásoló tényezőket követték. A lengyel zloty jegyzése péntek este 3,8995 az euróval szemben az előző esti 3,8998-es jegyzés után, a cseh korona pedig 24,4880-es euró jegyzésen áll 24,4530 után.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!