2p

Az amerikai központi bank, a Fed folyamatosan figyeli a dollár helyzetének alakulását, és ügyel arra, hogy erős maradjon - jelentette ki Ben Bernanke Fed-elnök hétfőn.

Az amerikai központi bank, a Fed folyamatosan figyeli a dollár helyzetének alakulását, és ügyel arra, hogy erős maradjon - jelentette ki Ben Bernanke Fed-elnök hétfőn.

A Federal Reserve vezetője a New York-i Közgazdasági Klub rendezvényén közölte ezt azzal kapcsolatban, hogy ismét ígéretet tett: a gazdasági fellendülés ösztönzése érdekében továbbra is rekord alacsony szinten tartják az irányadó kamatot.

Megfigyelők szerint a Fed veszélyes játékba kezdett: úgy akarja megerősíteni a gyengülő dollár iránti bizalmat, hogy nem emeli a kamatot, ez pedig káros hatással lehet a recesszióból éppen kilábaló gazdaságra. Még nem lehet a dollár zuhanásáról beszélni, de nem lehet teljesen kizárni, hogy bekövetkezik - figyelmeztetnek elemzők.

A központi tartalékbank-rendszer nyilván azért tartja továbbra is alacsonyan a kamatot, hogy nagyobb költekezésre bátorítsa a fogyasztókat és a vállalatokat, ezzel is elősegítve a gazdaság felépülését.

A Fed-elnök jóslata szerint annak ellenére, hogy bizonyos cikkek, például az olaj ára az utóbbi időben emelkedett, az infláció még egy ideig visszafogott mértékű lesz. Érvelése szerint ez ad mozgásteret a központi banknak arra, hogy rendkívül alacsonyan tartsa a kamatot. Közgazdászok szerint a Fed vezetősége következő, december 15-16-i ülésén a zéró közeli kamat megtartásáról fog határozni a gazdasági növekedés ösztönzése céljából.

Bernanke úgy látja, hogy az amerikai gazdaság az idei harmadik negyedéves erősödés után jövőre tovább növekszik. Ugyanakkor figyelmeztetett: ez ellenében hatnak olyan fontos tényezők, mint a gyenge munkaerőpiaci helyzet, valamint a kisvállalatok és a háztartások számára szűkös hitelpiac.


A Fed első embere nem zárta ki, hogy az amerikai gazdaság növekedésében jövőre esetleg visszaesések lesznek. Utalt rá, hogy az egyik legaggasztóbb jelenség a munkanélküliség növekedése; a mutató októberben elérte a 10,2 százalékot. A második világháború óta másodszor fordult elő, hogy az érték meghaladta a 10 százalékot.

Bernanke azon előrejelzésének hatására, hogy a Fed nem aggódik az infláció miatt, az amerikai állampapírok árfolyama kedd délután emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!