2p

Hiába ugrottak meg az európai tőzsdeindexek, és nyitott biztatóan a Wall Street, a nap végére elfogyott a plusz.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 17,31 ponttal, 0,13 százalékkal 13.579,62 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 0,11ponttal, 0,01 százalékkal gyengült és 1460,15 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 4,00 ponttal, 0,13 százalékkal 3179,96 pontra erősödött.

A nap elején a pozitív hangulatot – némiképp paradox módon – az okozta, hogy egyre biztosabbnak tűnik az, hogy Spanyolország képtelen önállóan megbirkózni gazdasági problémáival, és pénzügyi segélycsomagot kell kérnie. Egyes sajtóértesülések szerint a déli állam folyamatos tárgyalásokat folytat a nemzetközi hitelezőktől pénzügyeinek rendezése érdekében. Ugyanakkor ez is megerősíti azt a félelmet, mely szerint a világgazdaság tovább gyengül. Az elmúlt napokban pedig ez fogta vissza a tőzsdéket, pedig mind az európai, mind az amerikai, mind a japán központi bank komoly mennyiségi könnyítéseket jelentett be.

A részvények közül a legnagyobb figyelmet az Apple kapta, mely elkezdte árusítani az iPhone 5 készülékeket. A technológiai óriás részvényei pénteken ismét történelmi csúcsot értek el, hiszen napközben 705 dollár felett is született üzletkötés. Igaz, a zárásra 700 dollárig visszacsorgott a kurzusa.

A csütörtöki zárást követően a vártnál nagyobb nyereségről, ám kisebb árbevételről beszámoló Oracle hektikusan mozgott napközben, a zárásra minimális pluszban állt meg. Hasonlóan járt a McDonalds papírja, a cég ugyan 10 százalékkal növeli az osztalékot a jövőben, ám ez sem indította meg túlságosan a befektetők fantáziáját.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!