22 352 ponton fejezte be a szerdai kereskedést a BUX index, ez 0,98 százalékkal volt alacsonyabb a tegnapi záróértéknél. A forgalom elmaradt az átlagostól, a nap végére alig 12 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.
A vezető részvények többnyire veszítettek értékükből keddhez képest, csak a Telekom tudott pluszban maradni. A nap végén az OTP 5590 forinton állt, ami 0,8 százalékkal maradt el a tegnapi árfolyamtól, míg a Mol 1,22 százalékos esés után 22 600 forintért cserélt gazdát. Eközben a Magyar Telekom két forinttal drágulni tudott, 539 forintot adtak érte a nap végén.
Rossz napjuk volt a gyógyszergyártóknak is: a Richter 38 150 forintos ára 1,93 százalékkal maradt el a tegnapitól, míg az Egis 0,96 százalékos lecsorgás után 20 700 forintért cserélt gazdát.
Délután a forintot is megütötték a bankközi devizapiacon: a részvénypiac zárása után 273,60 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,27 százalékkal volt magasabb a tegnapi szintnél. A dollárral szemben 198,86-nál állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frankért 213,01 forintot kellett fizetni.
A nap második felében a nemzetközi részvénypiacokon is romlott a hangulat: a londoni FTSE 1 százalékos mínuszban volt, a frankfurti DAX pedig 1,54 százalékkal állt tegnapi értéke alatt nem sokkal a zárás előtt. Régiónkban a varsói WIG 20 fél százalékos pluszban tudott maradni. A Wall Streeten is gyengüléssel indult a nap délután: az első pár óra után a Dow 0,25 százalékkal állt keddi értéke alatt, a S&P pedig 0,17 százalékos lecsorgással kezdett.
mfor.hu