5p

Vasárnap a Bajnai-kormány második ülését követően a miniszterelnök ismertette a válságkezelő programját. Elismételte a korábban megfogalmazott gondolatot, mely szerint a mostani helyzet minden magyar családtól áldozatokat követel, és lesznek fájdalmas lépések. A program komoly költségcsökkentéseket tartalmaz, miközben a vállalkozások számára segítséget jelent, hogy csökkenni fog a munkaadói járulék.

Kik lesznek a vesztesek? Kik nyerhetnek?

Az egyik legfontosabb intézkedés, hogy a közszférában 2 évig rögzíteni fogják a bruttó jövedelmeket, mely a miniszterelnök szerint nem mindenkit fog azonos mértékben érinteni. Ráadásul a tervezett adóváltozások miatt a foglalkoztatottak jövedelme növekedni fog.

A közszféra második féléves kereset kiegészítését felülvizsgálni a második félévre. Nem tartható fenn a 13. havi pénz (2010-től nem lesz), ha többletjövedelem keletkezik, akkor ebből részesedhet a közszféra. A Bajnai kormány célja, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk ország jöjjön létre, mindenkit ösztönözzenek arra, hogy hozzájáruljon az ország fejlődéséhez.

Önkormányzatok világában is javítani kell a helyzetet, racionálisabb, hatékonyabb rendszert kívánnak kialakítani, mondta Bajnai Gordon. Emellett a közösségi közlekedés terén is megtakarításokat terveznek, illetve ezt szeretnék átgondoltabbá, magasabb színvonalúvá tenni. A fenti két terület támogatását az adórendszerrel párhuzamosan változtatják meg. Két év alatt 100 milliárdos megtakarítás az önkormányzatoknál, áttekintve a funkciókat és az adóbevételeiket. Közösségi közlekedés több módon kapnak támogatást a társaságok és az egyének, ezt szintén a következő időszakban áttekintve alakíthatják át.

Magyarországnak a nyugdíjrendszert is át kell alakítani. 2012-től indulhat a nyugdíjrendszerben a korhatár emelése, mondta el Bajnai Gordon. A 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót néhány hónapra eltolják (2010-re), míg a 2010-es elmarad. Ezekről még a kormány egyeztet az idősügyi tanáccsal. A 13. havi nyugdíj felét, ami még nem lett kifizetve, az ország jelenlegi helyzetében nem tudják kifizetni. Teljesen megszűnik továbbá a 13. havi nyugdíj 2010-től. A korábban nyugdíjba menőket (a törvényi 62 év helyett ma kb. 57 év a nyugállományba vonulás) arra szeretnék ösztönözni, hogy minél tovább a munkahelyükön maradjanak.

A kormány azt szeretné, hogy érje meg dolgozni, és munka nélkül kevesebb juttatás járjon, hívta fel céljaikra a figyelmet a miniszterelnök. Ennek keretében a táppénz összegét 10 százalékkal csökkentik. A tervek szerint a családi pótlék összegét két évre befagyasztják, de az nem szűnik meg. A gyes és gyed időtartamát fokozatosan két évre fogják csökkenteni. Erre időt adnak felkészülni, valószínűleg a jövőre születő gyerekektől fog érvénybe lépni. Magyarországon több bölcsődei, óvodai férőhelyet kívánnak létrehozni, hogy a kisgyermekes anyukák visszatérhessenek a munkaerő piacra.

A lakástámogatási rendszer július 1-től felfüggesztik, az élő támogatásokhoz nem nyúlnak. A rászorultak számára biztosítani kívánnak ilyen rendszert. Egyeztetés után a rászorultság elvét érvényesítve bevezetni. Gázár-támogatási rendszer megszüntetését a következő két évben tervezi a kormány.

Az áfát 25 százalékra emelik, de a válságra való tekintettel némely élelmiszerek és a távhő áfáját csökkentik. Így létrejön egy új, 18 százalékos középső áfakulcs, ebbe a miniszterelnök szavai szerint a napi szükségleti dolgok tartoznak majd.

Egyéb, kisebb megtakarítással járó intézkedések lesznek más területeken is, így például a közösségi média sem fog annyi pénzt kapni, mint korábban. Az agrártámogatások rendszere is módosul a kormányfő bejelentése szerint.

A pozitív változások

A kormány már az idei évben 5 százalékkal csökkentik a munkáltatói járulékokat, a minimálbér kétszereséig. A szja alsó sávjának határát elkezdik eltolni fel a jelenlegi 1,7 millióról 1,9 millió forintra. Magánszemélyek különadóját 2010. december 31-ig megtartaná a Bajnai-kormány.

2010-től további változások várhatók. Az adóváltoztatások iránya látható. 2010-ben az 5 százalékos járulékcsökkentés minden foglalkoztatottra vonatkozzon. Régóta kérés, hogy szüntessék meg a tételes EHO-t, mivel az alacsony jövedelműeknél ez nagyon magas teher, így jobban megéri alacsony képzettségűeket foglalkoztatni.

Új módszert, összbruttósítást kívánnak alkalmazni 2010-től. az adóalapot a bruttó bér plusz járulékok tennék ki. Csökkennének 2010-ben az szja-kulcsok: 15-17, illetve 33-35 százalékra, az alsó sávhatár pedig 4-5 millió forint lenne. 2010-ben vezetnék be az általános értékalapú ingatlandót.

Szigorítani szeretnék az adóelkerülés retorzióját. Jövőre az "adóparadicsomba menekített jövedelmet és vagyont" bevonnák az adóalapba. Korlátozni szeretnék az adómentességeket és kivételeket. Radikálisan egyszerűsítené a Bajnai kormány az adórendszert.

Szükség lesz az aktivitás ösztönzésének erősítésére. A cél nem az, hogy a rendszerből pénzt vegyenek ki a gyes és gyed esetén, hanem hogy a gyermekes anyákat ösztönözzék a munkaerőpiaci visszatérésre, mondta el Bajnai Gordon.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!