2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A pénteki nap nagy részében mínuszban volt a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely végül csak kevéssel zárt előző napi értéke alatt. A délelőtt nagyot eső OTP a zárásra magára talált, a Mol viszont ellentétes utat járt be.

23 416 ponton fejezte be a hetet a BUX index, ez 0,51 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki záróértéknél. A forgalom átlagos volt, a végére majdnem 20 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények vegyes teljesítménnyel zárták a pénteki kereskedést, a végére a korábban botladozó OTP is visszakapaszkodott. A bankpapírok végül 5400 forinton zártak, ami 0,74 százalékkal maradt el a csütörtöki árfolyamtól. Ez az 5175 forintos napi mélyponthoz képest előrelépést jelentett. Eközben a Mol 21 000 forintig esett vissza, ami 0,83 százalékos gyengülésnek felelt meg, míg a Magyar Telekom akárcsak tegnap, ma is 663 forinton zárt.

A jelek szerint egy napig tartott a rally a Richter piacán: a csütörtöki felvásárlás után pénteken 0,26 százalékot buktak a gyógyszercég papírjai, így 48 725 forintig estek vissza. A szektortárs Egis esetében 22 370 forinton született az utolsó kötés, ami 0,58 százalékos gyengülésnek felelt meg.

A forintnak kifejezetten rossz napja volt, folytatódott a tegnap kezdődött gyengülés. Délután már 275,76 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,75 százalékkal volt magasabb, mint egy napja. A dollárral szemben 198,40-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 206,32 forintot ért a kereskedés második felében.

A vezető nemzetközi piacokon is mérsékelt visszaesés volt a jellemző, főleg a délután megjelent gyenge amerikai makroadatok után indult be az esés. A londoni FTSE nem sokkal a zárás előtt 0,4 százalékos mínuszban volt, a frankfurti DAX pedig 0,11 százalékkal esett vissza. Régiónkban a varsói WIG 20 0,66 százalékkal gyengült. A Wall Streeten is eséssel indult a nap, azonban az első pár óra után a Dow már pár ponttal tegnapi értéke felett állt, a S&P pedig jelentősen faragott korábbi hátrányából.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!