2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kismértékű emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe. A vezető részvények felemás teljesítményt mutattak, jórészt az OTP-nek volt köszönhető, hogy nem csúszott mínuszba az index a nap végére.

23 415 ponton fejezte be a pénteki kereskedést a BUX index, ez 0,36 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki záróértéknél. A forgalom magasabb volt az átlagosnál, a nap végére a 30 milliárd forintot közelítette.

A vezető részvények vegyes teljesítménnyel vonulnak hétvégi pihenőre, elsősorban az OTP jó teljesítményének volt köszönhető, hogy nem lett komolyabb mínusz a nap vége. A bankpapírok 5755 forinton zártak, ami 0,61 százalékos javulást jelentett tegnaphoz képest. Eközben a Mol 20 600 forintig esett vissza, ami 1,34 százalékos gyengülésnek felelt meg, míg a Magyar Telekom 600 forinton fejezte be a hetet, ami 1,8 százalékkal volt olcsóbb a csütörtöki árfolyamnál.

A gyógyszergyártók közül az Egis felfelé lógott ki a sorból 1,08 százalékos emelkedésével, így 23 500 forint lett a végső árfolyam, míg a Richter ugyanúgy 47 800 forinton zárt, mint egy napja.

A forint is gyengüléssel fejezte be a hetet, a kereskedés második felében már 275 körül volt az euró árfolyama, ami majdnem fél százalékkal magasabb volt a csütörtöki szintnél. A dollárral szemben 196,01-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 204,76 forintba került.

A vezető nemzetközi részvényindexek is a nap második felére csúsztak vissza csütörtöki értékük alá. A londoni FTSE nem sokkal a zárás előtt 1,04 százalékos mínuszban volt, míg a frankfurti DAX 0,14 százalékot veszített értékéből. Régiónkban a varsói WIG 20 0,85 százalékkal esett tegnapi záróértéke alá. A Wall Streeten pozitív hangulatban indult a nap, azonban nem sokáig tartott a javulás, az első néhány óra után a Dow már fél százalékkal tegnapi értéke alatt állt, míg a S&P 0,29 százalékos eséssel nyitotta a pénteki kereskedést.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!