3p

Január és szeptember között 5090 újépítésű társasházi lakás kelt el, ami 2008 óta a legmagasabbnak számít.

Az év első kilenc hónapjában újra bőven tízezer fölé nőtt a Budapesten futó ingatlanfejlesztési projektek teljes újlakás-száma, ami immár meghaladja a 11 400-at. Bár e lakások építkezése még csak részben kezdődött meg, az értékesítettség már 54 százalékon áll – ez derül ki a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. háromnegyed éves piackutatásából. A Cordia értékesítettségi mutatója is a piaci átlaghoz hasonlóan alakult, de például XI. kerületi Terrace Residence 2-ben ez az arány már meghaladja a 90, a XIV. kerületi Thermal Zugló 2-ben pedig a 80 százalékot.

A XIII. és a XI. kerület az élen

A látványos és egyenlőtlen felfutást jól jelzi, hogy a harmadik negyedévben a kereslet elérte az első féléves szint 76%-át, miközben a piacra érkező új lakások kínálata ugyanebben az időszakban a január-júniusi mennyiség 62 százaléka volt. Január és szeptember között 5090 újépítésű társasházi lakás kelt el, ami 2008 óta a legmagasabbnak számít, míg a kínálat az év eleje óta a háromszorosára, több mint 5300 új építésű otthonra emelkedett.

"Várakozásaink szerint az eladások száma a 7000-et is meghaladja majd az idei év összességében" – kommentálta a felmérés adatait Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: "mivel egy-egy fejlesztés átfutási ideje jellemzően másfél-két év, a jelenlegi kínálat lakásaiból 2100 db-ot 2017-ben, 2500 db-ot pedig 2018-ban adnak át".

Az év első kilenc hónapjában Budapesten 209, négylakásosnál nagyobb projekt keretében mintegy 8700 új lakás értékesítése indult el. A fejlesztések meglehetősen egyenlőtlenül oszlanak el, hiszen míg a pesti XIII. kerületben és a budai XI. kerületben koncentrálódik az új projektek lakásainak fele – mintegy 1300-1300 otthonnal -, addig Dél- és Kelet-Pesten alig van új építésű aktivitás.

A XIII. kerület az abszolút kedvenc

A vevők abszolút kedvencének a XIII. kerület számít, az év első háromnegyedében eladott, több mint ötezer új építésű lakás egynegyede ebben a városrészben található.  Legnagyobb kínálat a 45-60 négyzetméteres lakásokból van a fővárosban, de míg például Pest belvárosában a kisebb alapterületű otthonok vannak többségben, addig a budai oldalon és a pesti külső kerületekben a nagyobb ingatlanok a jellemzőbbek. "A Belvárosban a vevők is jellemzően a kisebb, 1-1,5 szobás otthonokat keresik, sokszor befektetési, bérbeadási céllal"- mondta Földi Tibor.

Az új lakások átlagos négyzetméterára megközelíti a 600 ezer forintot, a Duna jobb partján az átlagár 641 ezer, a bal parton 574 ezer forint. A legdrágább területnek – a szűk kínálat okán – az V. és a XII. kerület számít, de átlagon felüli árakkal találkozhatunk a bel-budai, valamint a III.,  VI. és a VII. kerületi fejlesztések esetében is.

Az árskála másik végét – 300 ezer forint körüli átlagos négyzetméterárakkal – a XXI. és a XXIII. kerület képviseli.

A szakember kiemelte: "az építőipart is jellemző munkaerőhiány miatt az építési költségek egyrészt jelentősen megnövekedtek, másrészt félő, hogy a kisebb, referenciával nem rendelkező fejlesztők nem jutnak elegendő kapacitáshoz, így a projektjeik csúszni fognak". A Cordia kutatásának adatai szerint a 2016-ban indult fejlesztések több mint felében, azaz mintegy 4000 lakás esetében eddig nem kezdték el az építkezést.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!