A magyar kormány tagjai vélhetőleg őszintén hittek abban, hogy az idei év komoly gazdasági sikerekkel kecsegtet. Ez a kommunikációban is megjelent, hiszen az év elején az örökös ellenségképzés helyett pozitív üzenetekkel próbálkoztak. A „Jó hír kampány” azonban gyorsan kifulladt, tekintve, hogy a gazdaság teljesítménye nem igazolta vissza az előzetes várakozásokat.
Hasonlóan szállóigévé, sőt mémmé vált Orbán Viktor repülőrajtról szóló prognózisa, aki tavaly év végén még azt bizonygatta, hogy a károgók mennyire meg fognak az első negyedév végén lepődni a robusztus magyar növekedés láttán. Meglepetés volt, növekedés viszont nem, amely több tényező együttes hatásának eredője volt, hiszen sem az ipar, sem a beruházások nem csak növekedni nem tudtak, de a 2024 végi szinthez képest még vissza is estek. A belső fogyasztás ugyan bővült, de ennek mértéke nem tudta a negatív hatásokat ellensúlyozni.
Ráadásul akár a beruházásokat, akár az ipari termelést nézzük, az idei gyengülés már egy hosszabb visszaesést követte, miközben előzetesen sok politikus, és az elemzők egy része is úgy gondolta, hogy a 2024-es szintekről már nem tudunk lejjebb menni. De az ipari termelés egy pici korrekciótól eltekintve 2023 januárja óta egyre rosszabb teljesítményt nyújt.
Ebben szerepe van a járműgyártás mellett a kormány által óriási összegekkel támogatott akkumulátorgyártásnak is. Ezt a területet korábban a magyar politikai vezetők a tuti befektetés kategóriájának vélték, amit azzal magyaráztak, hogy az uniós szabályozás miatt a járműgyártók folyamatosan állnak majd át az elektromos járművekre, ezek lelke pedig az akkumulátor lehet, amire korlátlan kereslet lesz. Pedig már jó másfél éve látszódott, hogy önmagában a Magyarországon létesítendő üzemek nem lehetnek képesek a kontinens igényeinek jelentős részét biztosítani, mivel más országokban is bővült a termelési kapacitás. Nem véletlen tette fel már 2024 tavaszán laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár Szijjártó Péternek a kérdést, hogy mi lesz a feleslegesen kiépülő kapacitásokkal. Ám a külgazdasági és külügyminiszter nem igazán izgult emiatt, sőt ezt követően is jelentős állami támogatásokat kifizetve csábították a szektor vállalatait Magyarországra. Direkt és indirekt módon – Szijjártó Péter is elismerte, hogy – 1500 milliárd forintnyi állami támogatást kaptak a szektor vállalatai. Ám ahelyett, hogy segítették volna a magyar gazdaságot, az elmúlt két évben kifejezetten kerékkötőknek bizonyultak.
A 100 gyár programnak sem látszódnak az eredményei
Az év elején publikált gyenge gazdasági adatok egyébként jelezték, hogy a jármű- és az akkumulátoripar aligha lendíti fel a magyar GDP-t. Ami politikai szempontból sem jött jól, hiszen ennek a gazdasági teljesítménynek kellett volna forrásokat biztosítani a választási osztogatásra, ahogy a 2021-es növekedés egyébként még ezt akkor lehetővé tette.
Orbán Viktor gazdaságfilozófiájának, a munkaalapú társadalomnak a munkahelyteremtés a legfontosabb alappillére. Mindegy, hogy milyen hozzáadott értéket képviselnek az ide települő vállalatok által biztosított állások, a kormány minden céget tárt karokkal és bőséges támogatásokkal várt. Ennek szellemében hirdette meg Nagy Márton a „100 új magyar gyár éve” programot, amit április végén tovább fújt, hiszen a miniszter akkor már 150 gyárról beszélt. Tette ezt annak ellenére, hogy a szakértők azt jelezték, a bizonytalan nemzetközi környezetben a vállalatoknak nagyobb gondjuk is van annál, hogy új gyárakat építsenek Magyarországon. Ez volt ugyanis a tőzsdei pánikot is hozó magas amerikai vámkulcsok bejelentésének időszaka. Donald Trump intézkedései pedig az eleve bizonytalan geopolitikai és gazdasági helyzetben egyértelműen kivárásra késztették a nemzetközi vállalatokat. Ez az óvatos magatartás pedig a világ számos régiójában a fogyasztókra is átterjedt, korlátozva a fogyasztást, ezáltal a termékekre vonatkozó keresletet. Ezek az adatok pedig értelemszerűen nem pezsdítették meg a cégek beruházási kedvét.
Az első negyedéves, óriási csalódást keltő adatokat követően a Nemzetgazdasági Minisztérium azt kommunikálta, hogy a 150 gyár program több mint tízezer milliárd forintnyi beruházást érint, minden vármegyében legalább egy új gyár épülhet. A projektek 55 százaléka magyar vállalathoz tartozhat, kiemelt figyelmet kap az élelmiszeripar, amely a program gyárainak közel harmadát teszi ki, a cél a kevésbé fejlett régiók beruházásának ösztönzése is.
Az évnek ugyan még nincs vége, de gyakorlatilag biztosan kijelenthető, hogy az elképzelt számban nem létesülnek idén gyárak. Lehet persze szemantikai vitát nyitni, de a „gyár” szó tipikusan legalább középvállalkozás vagy nagyvállalat kategóriában szokott előfordulni, tehát jellemzően 50-100 fő fölött beszélünk róla. Hogy a kormány, illetve a nemzetközi beruházókat segítő hazai intézmény, a HIPA (teljes nevén: Nemzeti Befektetési Ügynökség) valószínűsíthetően egészen másképpen számolt, azt jelzi, hogy a meghirdetéshez képest az első beruházást a tizenkettediknek nevezték. (Persze elképzelhető, hogy nem a márciusi bejelentéstől, hanem visszamenőleg, január 1-jétől számolták az új gyárakat.)
Miből lesz így növekedés?
Érdekesség egyébként, hogy a megjelent közleményekben később már nemigen számolták, hogy a bejelentett beruházás a 100 új gyárból hányadik, aminek a legvalószínűbb magyarázata az, hogy az NGM és a HIPA is szembesült azzal, nemhogy 150, de még 100 új gyár sem létesül. Igaz, a Nemzeti Befektetési Ügynökség honlapján nemcsak gyártóegységekről szóló beruházások, de szolgáltatóközpont vagy K+F tevékenységet végző egység magyarországi létrehozásáról szóló híreket is találunk, mint amilyen a frissen bejelentett Mercedes fejlesztőközpont. Ezek egyébként vélhetőleg számos gyártóüzemnél nagyobb hozzáadott értéket fognak majd termelni, így jelentőségteljesek. Ugyanakkor véleményünk szerint nem részei a gyárépítési programnak.
A magyar gazdaság szempontjából hátrányos az is, hogy nemcsak az új gyárak építéséről szóló bejelentések száma tűnik alacsonyabbnak annál, mint amit Nagy Márton beharangozott, de a korábban elkezdett építkezések közül a legfontosabb beruházások csúsznak. Hosszabb késéssel, de októberben végre elindult a BMW-gyár, ám továbbra sem látszik, hogy milyen ütemezéssel tudja a vállalat növelni a kapacitásait. Miközben az európai autógyártók feje felett a potenciális chiphiány miatt újabb viharfelhő jelent meg. Csúszik ugyanakkor mind a debreceni CATL- és a szegedi BYD-gyár indulása is. Mindez a magyar politikai vezetők számára is aggodalomra adhat okot, hiszen emiatt a jövő év első negyedévében is csak lassan indulhat be a növekedés.
Ha pedig a gazdasági bővülés lassú, akkor a vállalatok valószínűleg a béreket sem akarják (és tudják) 10 százalék feletti mértékben növelni. ahogy azt a kormány elvárná. Pedig egy nagy bérnövekedés a bizonytalan választók számára fontos üzenet lehetne, ráadásul ebben az esetben a szavazatvásárlás nem a költségvetés, hanem a piacon működő vállalatok „terhére” történne. Ez, tekintve a napokban drasztikusan megemelt idei és jövő évi hiánycélt, a kormány mozgásterét növelné, illetve ennek hiányában üres zsebből kellene úgy osztogatni, hogy az ne okozzon államcsődöt, de növelje a kormány népszerűségét.
