2007. július 18. 07:24

A Mol-OTP páros megtorpanásával a piac folytatja a korrekciót.

Tegnap a Dow napközben megérintette a bűvös 14 ezer pontos szintet, majd onnan lefordult. A korrekció ráadásul folytatódhat, a ma napvilágot látott vállalati eredmények legalábbis pesszimizmusra adhatnak okot.

Ami a hazai piacot illeti, a Mol továbbra is szrgosan vásárolt, tegnap például 210.778 darab részvényt zsákoltak. Amíg ilyen intenzitással vesznek, addig számottevő esés nem lesz.

A chartot nézve ma vagy elindulunk lefele, és akkor a 29200 körüli szintig eshet a piac, vagy ha nem esünk 200 pontnál többet, akkor a következő napokban fordulhat, és megtámadhatja ismét a 30 ezer pontot.


Update 1

Tévedés volt reggel azt hinni, hogy a Bux (helyesebben fogalmazva a Mol vagy az OTP) képes két egymást követő napon esni. 3 óra körül ugyanis a bankpapír iránti élénk vételi kedv pillanatok alatt pluszba húzta addig 50-100 pontos mínuszban vergődő indexünket.

Kevésbé optimisták ugyanakkor a tengerentúli befektetők. A ma napvilágot látott makroadatok (infláció, új házak) a várakozásoknak megfelelő, illetve talán árnyalatnyit jobbak lettek, ám néhány más adat kedvét szegte a vevőknek. A legfontosabb a Fed elnök Bernake figyelmeztetése, aki szerint ugyan az első féléves adatok egészséges növekedést mutattak, az év hátralevő részét illetően azonban koránt sem szabad ilyen optimista várakozásokat táplálni.Az inflációt illetően ugyanakkor nem lát komoly veszélyt az amerikai jegybankelnök.

Állandó szakértőnk, VP által többször emlegetett jelzáloghitelekre épülő hedge fundok közül a Bear Stearns két alapja bedőlt, ami további alapokat, ne adj isten cégeket ránthat magával.

Itthon egyelőre dúl az optimizmus, az indexet rángató két papír még mindig mehet. Érdekes persze átgondolni, hogy ha a Gyurcsány által ma beharangozott "Molt védő törvényből" lesz valami. Akkor a cégnek nem érdemes tovább vennie saját papírjait, és akkor ki fogja az árat felhajtani, illetve fenntartani.

Update 2

Ahogy az a zárás előtt fél órával látszott, a magyar piac képtelen volt beesni. A Bux 36 milliárdos forgalom mellett 29893.54 (+52.62, +0.18%) ponton zárt.

A vezető részvények közül a Mol 45 forintot tudott erősödni, 29495-ön zárt, az OTP pedig 49-et, így a vége 10800 lett. A nagy duóhoz csatlakozott a Richter, amely 38330-on fejezte be a napot, ez 195 forint pluszt jelent. Esett viszont a MTelekom, 976-on zárt.

A small capek közül az Egis +0,88 százalékot, ersödött, míg a Fotex 0,7-et gyengült. Az FHB, A Rába és a Synergon lényegében változatlan áron zárt.

A reggeliekhez képest a chart egészen jól néz ki:


Aztán majd meglátjuk, hogy az USA mennyire fog megijedni, egyelőre határozottan lefele tartanak, illetve lesz-e ennek ránk kihatása. Szerintünk érik a korrekció, de ezt már károgjuk egy ideje, és nagyon nem akar a piac beesni

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.