1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A szlovén kormány számára elfogadhatatlanok voltak az ajánlatok.

Mégsem adják el a szlovén állami távközlési társaság 49,13 százalékos tulajdonrészét, mert a cég közlése szerint a versenyben maradt két jelentkező ajánlata elfogadhatatlan. Korábban a Magyar Telekom is pályázott a szlovén cégre, de kiesett a versenyből.

A pályázat végső határideje múlt pénteken járt le, azonban addig egyik pályázó sem emelte olyan szintre az ajánlatát, ami elfogadható lenne – közölte a ljubljanai gazdasági miniszter helyettese. Ezért döntöttek úgy, hogy a kormány nem fogadja el az ajánlatokat, és visszalép a cég eladásától.

Először a Magyar Telekom is a pályázók között volt, január közepén azonban bejelentették, hogy kizárják a magyar céget, így az izlandi Skipti és a BT - Bain Capital - Axos Capital konzorcium maradtak versenyben. A hivatalos indoklás szerint az volt a baj a magyar ajánlattal, hogy míg a többi pályázó folyamatosan emelte a licitet, addig a Magyar Telekom változatlanul hagyta ajánlatát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!