4p

Az elmúlt évek töretlen tőzsdei emelkedése véget érhet a piacokon, az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerint. A fordulópontot az európai jegybank monetáris lazításának lezárása jelentheti.

A 2017-es év nagyon erős volt a hozamok tekintetében, az idei év várhatóan nem fogja tudni megismételni ezt. Az árfolyamok növekedését ugyanakkor nem követte a forgalom bővülése, mondta el egy keddi sajtóbeszélgetésen Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója.


Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint az emelkedő piac utolsó fázisába érkeztünk, paradigmaváltás következhet, ahogy az ingyen pénz, a kötvényvásárlási programok kivezetésre kerülnek. Ugyanakkor rövid távon további erősödést is láthatunk, amelyet több tényező is támogat. Az USA-ba, ahol értékelési szempontból túlhevítettek a piacok az adóreform kedvező hatásaival és a nyereség repatriálással kapcsolatos várakozások tartják fenn az emelkedést. Emellett az Egyesült Államokban és az EU-ban is igen kedvezőek a gazdasági folyamatok, jelentős növekedés, és az európai piacokon a javuló eredményvárakozások is a további emelkedés irányába mutatnak.

A részvények körében egyre kevésbé várható a mindenre kiterjedő emelkedés. Valószínűbb, hogy csak egyes szektorok teljesítenek kiemelkedően, így például érdemes az új technológiákhoz kapcsolódó területeken működő vállalatokba fektetni: a mesterséges intelligencia térnyerése, a technológiát kiszolgáló háttériparág, az ebből profitáló cégek és önvezető autógyártók, beszállítók lehetnek a favoritok. Szintén nagy potenciállal bírnak az infrastruktúra építéshez kapcsolódó vállalkozások, Donald Trump ugyanis szeretne egy nagyszabású programot elindítani. A tervek szerint 1000 milliárd dollárra rúgó és a számos esetben valóban rossz állapotban lévő hálózatok (közutak, gátak, ivóvízhálózat, stb.) felújításából az állam 200 milliárdot vállalna. Nagy kérdés persze, hogy ezt sikerül-e megvalósítani, hiszen Trump tervezett programjai közül egyedül az adóreform az ami vélhetőleg megvalósul.

A jegybankok kötvényvásárlási programjainak felfüggesztése, illetve a lassan elinduló kamatemelési hullám mellett más kockázati tényezők is vannak, amelyek a tőzsdei emelkedésre leselkedne. Az elemző szerint az infláció szempontjából is kulcsfontosságú olajár mindenképpen figyelmet érdemel. Az OPEC kínálatszűkítése ugyan részben eredményes volt, hiszen az árak jelentősen növekedtek, ám a legnagyobb haszonélvezője ennek az USA lett, illetve az ottani palaolaj termelők, amelyek az 50 dollár feletti szint után egyre nagyobb mennyiséget bányásztak. Az Equilor szakértői szerint egyébként várhatóan tetőzni fog az olajár is. Ugyan a tavalyi német és francia választások eredménye nem volt érdemi hatással a piacokra, az előrejelzések szerint patthelyzetet hozó olasz választásokra érdemes lesz figyelni. Ez ugyanis az euró és a perifériás kötvényhozamokra is hatással lehet a tavasz folyamán.

Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője

Az orosz elnökválasztásnál Kiss Mónika szerint a végeredmény egyértelmű, Putyin biztosan hatalmon marad. Amiért mégis kockázatokat hordoz az az oroszokkal szembeni szankciók, amelyet meghosszabbított az EU és az USA is. Utóbbi ráadásul mindent megtesz az orosz politikai befolyás visszaszorítása érdekében, amely kifejezésre jut a oligarchák és az állami vállalatok ellen indult nyomozásokban is. Ezekben pedig nem csak az orosz, de a nyugati partnereket is bíróság elé citálhatják, felmerült, hogy az orosz kapcsolatok miatt Trump elnök és köre is érintve lehet, ami büntetőügyet vonhat maga után. A befektetési vállalat szakértői úgy látják, hogy a Trumpot érő támadások jelenleg még nem jelentenek kockázatot, azonban a novemberi félidei amerikai választások után változhat a helyzet.

A magyar gazdaság esetében nagyon jók a fundamentumok, számottevő, 3,5 százalékos növekedéssel számol az idei évre az Equilor. Az infláció is közelít a jegybanki célokhoz. A választási év ellenére a hiány várhatóan nem fog megugrani, a költségvetési fegyelem szigorú maradhat. A pozitív gazdasági folyamatok ellenére a  magyar részvénypiac emelkedése megtorpant, térségünkben inkább a lengyel részvények esetében volt jelentős az emelkedés az elmúlt hetekben. Ennek oka, hogy a lengyel jegybank belátható időn belül emelheti a magyarnál jelenleg is magasabb alapkamatot, a lengyel devizahitelek rendezése a végéhez közeledik, a pénzügyi szektorban konszolidációs hullámra lehet számítani, és sok állami vállalat ismét osztalékot fizethet a tavalyi szünet után. Ezzel együtt is attraktívnak számítanak a magyar részvények, de a rali már nem olyan erős, több magyar blue chipnél csak a megoldásra váró helyzetek lezárása után lehet arra számítani, hogy ismét jelentősen emelkedjenek az árfolyamok.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!