1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kismértékű emelkedéssel kezdte a napot a Budapesti értéktőzsde, a BUX index 0,3 százalékos pluszban van.

A vártnak megfelelően kismértékben erősödött a BUX index ma reggel, Európa is felfelé indult a nyitás után. A BUX 0,3 százalék körüli pluszban van most, a vezető részvények a Mol kivételével drágulni tudtak.

22 878 ponton áll most a BUX index, ez 0,36 százalékkal magasabb, mint a tegnapi záróértéke. 1,1 százalékkal emelkedett már a Magyar Telekom árfolyama reggel óta, 825 forintba kerülnek most a távközlési részvények. Az OTP 0,61 százalékkal erősödött, 6930 forinton áll, a bank újabb 100 ezer darab saját részvény vásárlását jelentette be ma reggel. Eddig csak a Mol ára csökkent a vezető részvények közül, az olajpapírok 0,41 százalékos gyengüléssel 22 900 forintot érnek.

Európában a DAX kismértékben erősödött reggel, a franciai CAC 40 index 0,5 százalékot javított, a londoni FTSE pedig 0,2 százalékkal állt magasabban, mint a tegnapi záráskor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!