2p

Az Európai Unió külügyminiszterei megállapodtak az iráni olajembargó bevezetéséről július elsejével kezdődően, írja a Bloomberg névtelen forrásra hivatkozva.

A diplomaták az olajembargóról szóló döntésüket várhatóan a mai nap folyamán megtartandó brüsszeli ülésükön fogják hivatalosan bejelenteni.

Az Európai Unió azt szeretné elérni, hogy Irán leállítsa nukleáris programját, és a szakemberek szerint ezt elősegíti az olajembargó is, mivel így csökkentik az ország bevételeit.

Jan Techau, az European Center a Carnegie Endowment for International Peace nevű szervezet igazgatója szerint "Európa oda akar szúrni a közel-keleti országnak, ahol a legjobban fáj, az olajiparba és a pénzügyekbe."

Korábban Irán azzal fenyegetőzött, hogy lezárja a Homuz-szorost - ahol a világ olajforgalmának 20 százaléka megy át - abban az esetben, ha az EU és az USA szigorúbb szankciókat vezetne be a perzsa ország ellen. Ezen a szoroson szállít nyersolajat Szaúd-Arábia, Irán, Irak, az Egyesült Arab Emírségek, Katar és Kuvait.

Az iráni olajértékesítés 73 milliárd dollárt hozott az országnak 2010-ben, ami az ország költségvetésének az 50 százaléka, valamint az exportnak a 80 százaléka volt. Az ország 3,58 millió hordó nyersolajat termel naponta. Az Európai Unió 14,5 milliárd euró értékben importál különféle cikkeket Iránból, aminek a 90 százaléka volt az olaj és hozzá kapcsolható termékek.

A hír hatására a Brent típusú olaj ára 110 dollár fölé emelkedett Londonban.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!