2p

Lassabb drágulás várható a kelet-európai ingatlanpiacon Iain Sellers, az Orco Magyarország igazgatója szerint. Úgy vélte, a lakóingatlanok piaca Varsóban, Prágában és Berlinben is dinamikusabban fejlődik, mint Budapesten, aminek elsődleges oka, hogy nálunk jelenleg kisebb az igény az első lakások iránt.

A lakáspiaci árak növekedése feltehetőleg lassulni fog hazánkban - csakúgy, mint Kelet-Európában - Iain Sellers szerint. Az Orco Magyarország igazgatója a Napi Gazdaságnak adott interjúban elmondta, hogy ezzel szemben Londonban például csak a középkategóriás ingatlanok piacán érezhető megtorpanás, a high-end lakások piaca továbbra is dübörög, és a kereskedelmi ingatlanok bérleti díjai is folyamatosan emelkednek.

A cégvezető beszélt arról is, hogy a lakóingatlanok piaca Varsóban, Prágában és Berlinben is dinamikusabban fejlődik, mint Budapesten. Ennek oka szerinte talán a kommunizmus idejéből örökölt lakástulajdon-szerkezet. Itt jóval több lakóingatlan volt kvázi magántulajdonban a régió többi országához képest, emiatt jelenleg kisebb az igény az első lakások iránt. Kelet-Európa más városaiban ezeknek az első lakásoknak a piaca az egyik legjobban fejlődő szegmens.

Ian Sellers úgy vélte, a luxuskategóriás ingatlanok iránt a világ minden táján mindig is megvolt a kereslet, és úgy gondolják, a magyar fővárosban sincs ez másként. A középkategóriás lakóingatlan-piacról viszont az a véleménye, hogy igen drága a megfelelő adottságokkal rendelkező telek. A telekárak az egekbe szöktek, a tulajdonosok irreális árakat kérnek, mintha nemcsak a föld értékét, hanem a fejlesztés hasznát is maguknak akarnák úgy, hogy a pénzügyi kockázatokat kizárólag a kivitelező viselje.

Az ingatlanadó tervezett bevezetéséről úgy vélekedett, hogy az valószínűleg nem fogja lassítani a piac fejlődését. Emlékeztetett arra, hogy ez az adófajta a régió szinte minden országában megtalálható. Mint mondta, legfeljebb pár, a régióban még jelen nem lévő fejlesztőt rettenthet vissza a beruházástól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!