2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kissé túladottá vált a magyar piac, ezért a következő napokban elképzelhető egy kisebb felpattanás, de tartós emelkedésre nem lehet számítani.

Az elmúlt napok sorozatos negatív hangulata után ma megemberelheti magát kicsit a BUX index, várhatóan korrigál majd valamennyit. Az OTP-t továbbra sem érdemes venni, esetleg 6400 alatt, a Mol esetében pedig a 22 000 lehet az a kulcsszint, ami felett megjelenhetnek az eladók ismét.

Az ázsiai piacok jórészt erősödtek reggel, Amerika sem esett tegnap, így ma minden adott egy kisebb korrekcióhoz. Az elemzők jó része is szintén megnyugvásra számít ma a piacon. Balásy Zsolt, a Concorde elemzője alapvetően nyugodta napra számít, esetleg kismértékű emelkedést tart elképzelhetőnek a piac túladottsága miatt - mondta el a szakember az MTI-nek.

Balásy Zsolt szerint elsősorban az OTP és a Mol mehet ma felfelé, de egyik papír esetében sem kell kiugró drágulásra számítani. A legjobb stratégia az elmúlt hetekhez hasonlóan továbbra is a kivárás a magyar piacon, egyelőre egyik részvény sincs igazán vonzó árszinten.

A BUX index tegnap a 21 500-as támaszon zárt, ez is egy kis megnyugvásra utal. A 21 900 már ellenállás, ennek visszatesztelése elképzelhető:

Forrás: KBC Equitas

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!