3p

Jövőre már működik az új rehabilitációs rendszer, amelyet fokozatosan léptet életbe a kormány. A következő évben azokra lesz érvényes az új szabályozás, akik igénylik a rehabilitációs járadék megállapítását vagy 2008-ban kell megjelenniük a soros felülvizsgálatokon, írja a Napi Gazdaság.

A nyugdíjazási rendszer átalakításával, illetve a megváltozott munkaképességűek támogatott foglalkoztatásával is javítani kívánják a munkaképes korúak gazdasági aktivitási arányát. A kormányzat a mostani ciklus végére több tíz milliárdos költségvetési megtakarítást remél a korábban a munkanélküliség elől rokkantnyugdíjba menekültek munkapiacra való visszatérítésétől. Jelenleg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adatai szerint összesen 802,5 ezren részesülnek rokkantsági nyugdíjban, és havonta 50,65 milliárd forintot folyósítanak ellátásaikra. Többségük - 452 ezer ember - korhatár alatti rokkantsági nyugdíjat kap, áll a Napi Gazdaság beszámolójában.

Az ellátórendszer tavaly elindított reformja azt célozza, hogy közülük mind többen térjenek vissza a munkaerőpiacra. Ezért és a munkavállalók, valamint az adóforintok védelme érdekében vezették be például a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalkozások akkreditációját is, amelytől a csalók kiszűrését reméli a munkaügyi tárca. Eddig közel ezer vállalkozást akkreditált a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, de folyamatosan jelentkeznek a cégek. Mintegy tizedük rehabilitációs többletszolgáltatásokra is vállalkozott.

A júliustól hatályos rehabilitációs járadékról szóló törvény értelmében azoknak, akik jövőre kérik a rokkantsági nyugdíj megállapítását, az intézet elsősorban arról ad szakvéleményt, hogy a bekövetkezett egészségkárosodás mellett mennyire munkaképesek, milyen munkakörök ellátására alkalmasak még a kérelmezők, illetve rehabilitálhatóak-e, és hogy ez mennyi időt vesz igénybe, olvasható a Napi Gazdaságban.

A rokkantsági nyugdíjat akkor állapítják meg, ha a szakvélemények szerint nem rehabilitálható az igénylő. Az új rendszert fokozatosan vezetik be, és már azokra is érvényes lesz, akiknek 2008-ban kell megjelenni a soros felülvizsgálatokon, valamint azokra is, akik kérik a rehabilitációs járadék megállapítását.

A munkaügyi szakemberek részt vesznek majd a munkaalkalmassági vizsgálatokon, és komoly szerepük lesz az egyéni rehabilitációs eljárásokban is: az adott régióról szóló munkapiaci ismereteik alapján segíthetnek a megváltozott munkaképességűeknek új szakmát és az elsajátításához szükséges támogatott képzést választani, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!