2p

Rekordösszegű veszteséget, 17,1 milliárd dollárt (10,9 milliárd fontot) jelentett a kedden Londonban ismertetett második negyedéves beszámolójában a BP.

A Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófáért felelős cég 1992 óta nem szenvedett veszteséget, az első negyedévben még milliárdos nyereséget könyvelhetett el. A második negyedéves veszteség a brit történelem egyik legnagyobb összegű deficitje.

Elemzők szerint ugyanakkor sokan a közölt 10,9 milliárdnál is nagyobb veszteséggel számoltak, így az eredmények közlése után a piacok fellélegeztek, a FTSE emelkedett, a BP részvényeinek árfolyama szintén.

A BP elnöke, Carl-Henric Svanberg szerint a vállalat a Deepwater Horizon olajfúró torony április 20-án történt katasztrófája ellenére is stabil, és világszerte vannak érdekeltségei. "A veszteség persze óriási, ami árnyékot vet minden egyébre" - fogalmazott. Az elnök ugyanakkor bízik abban, hogy a BP reputációja javulni fog. "A pénzügyi biztonságot illetően nem támadhat kétség" - mutatott rá.

Svanberg arról is beszélt, hogy a katasztrófa elhárítására 20 millió fontot különítenek el. Ez az első hivatalos költségbecslés, amelyet a vállalat közzétesz. A BP nem zárja ki, hogy a költségek tovább nőnek.

Tony Hayward távozásáról szólva úgy fogalmazott, hogy kölcsönös megegyezés született. A vezérigazgató a igazgatótanács szerint jó munkát végzett, Hayward azonban tisztában van helyzetével, ezért született döntés távozásáról. Az 53 éves vezérigazgatót az amerikai Bob Dudley váltja.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!