A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium folytatja a 2005-ben kezdett programot, melynek keretében olyan vállalkozások jelentkezését várják, melyek a tőzsdei bevezetést tervezik. A minisztérium 100 millió forintot különített el ezeknek a cégeknek a támogatására.
A pályázattal akarja a két szervezet ösztönözni a cégek tőzsdére lépését, ezzel a vállalkozások forrásokat vonhatnának be. Az egész tőkepiac érdeke, hogy minél több céget lehessen jegyeznia Budapesti Értéktőzsdén, ezért tartja fontosnak a kormány ezeknek támogatását.
A pályázat benyújtása előtt a pályázóknak csatlakozniuk kell a Tőzsdeképes Cégek Klubjához, melyet a BÉT hozott létre. A vissza nem térítendő támogatás formájában a tőzsdei bevezetés költségeinek felét lehet elszámolni, de a támogatás maximum 25 millió forint lehet.
További feltétel, hogy a nyertes cég részvényeit 2009 május 31-ig be kell vezetni a Budapesti Értéktőzsdére, valamint a cégeknek vállalniuk kell, hogy legalább két évig nem vezetik ki a papírokat a börzéről. A pályázatokat idén október 17-ig adhatják be a cégek, az elbírálás folyamatosan történik.