2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A pozitív oldalon fejezte be a csütörtöki napot a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely elsősorban a Richter szárnyalásának köszönhette jó teljesítményét. A gyógyszergyártó papírjai a reggel bejelentett vállalatfelvásárlás hatására lőttek ki, az optimizmus kitartott délután is.

23 536 ponton fejezte be a napot a BUX index, ez 0,65 százalékkal volt magasabb a szerdai záróértéknél. A forgalom elmaradt a szokásostól, a nap végére alig több mint 10 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények vegyesen szerepeltek, jórészt a Richternek volt köszönhető, hogy pozitív lett a nap vége. Az OTP 0,18 százalékkal erősödött a kereskedés végére, így 5440 forinton zárt, míg a Mol a kezdeti erősödés után délutánra 21 175 forintig esett, ami 0,82 százalékos gyengülésnek felelt meg. Eközben a Magyar Telekom három forinttal drágulni tudott, így 663 forintba került a nap végén.

Felemás napjuk volt a gyógyszergyártóknak a piacon:a  Richter a csütörtök reggel bejelentett akvizíció után 48 850 forintig száguldott, ami 3,98 százalékkal haladta meg a szerdai árfolyamot. Az Egis viszont 0,53 százalékot bukott, így 22 500 forinton volt az utolsó kötés.

Nem volt jó napja a forintnak a bankközi devizapiacon, hiszen az elmúlt napok már-már féktelen szárnyalása után észhez térítette a túlzottan optimistákat a mai nap. Délután 273,90 forintot kellett adni egy euróért, ami kishíján egy százalékkal volt magasabb a szerdai szintnél. A dollárral szemben 196,71-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frankért 204,10 forintot kellett fizetni.

A vezető nemzetközi tőzsdéken nem sok mozgás volt tapasztalható csütörtökön: a londoni FTSE délután 0,22 százalékkal állt tegnapi értéke alatt, míg a frankfurti DAX 0,18 százalékos pluszba kapaszkodott. Régiónkban a varsói WIG 20 nem dicsekedhetett ilyen jó teljesítménnyel, a kereskedés második felére 1,41 százalékot bukott. A vezető amerikai indexek is stagnálással nyitottak, az első pár óra után a Dow 0,07 százalékos mínuszban volt, a S&P pedig 0,02 százalékkal állt tegnapi záróértéke alatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!