2p

Előkelő helyen végzett Magyarország az egyik beruházási rangsorban.

Nem a BMW debreceni gyárának támogatására szánja azt a 19,4 milliárd forintot a kormány, amit a tegnapi Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint elköltésre jelöltek a beruházás ösztönzési céltartalékban. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tájékoztatásért és Magyarország Nemzetközi Megjelenítéséért felelős államtitkára egy mai sajtótájékoztatón az mfor kérdésére közölte, hogy a pénzt nem a közelmúltban bejelentett projekt támogatására szánják, arról még folynak a tárgyalások.

A BMW támogatására még várni kell
A BMW támogatására még várni kell

Ésik Róber, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke felhívta a figyelmet, hogy a kiemelt támogatások elszámolása utófinanszírozás keretében történik, ezért sem lehet szó ebben az esetben a BMW gyáráról. A közel 20 milliárd forintot már futó projektekre fordítják - hangzott el.

A kép egyébként úgy teljes, hogy a korábbi beruházások alkalmával a kormány még a gyárak, üzemek elkészülte előtt közzétette, hogy mekkora támogatásban részesíti a beruházást. Így történt ez a Mercedes, illetve az Audi esetében is. Ettől az elszámolás még utólag történt meg, de a keretet már a projekt korai fázisában meghatározta a kormány.

 

Megkérdeztük az államtitkárt, hogy milyen nagy horderejű bejelentésre lehet még számítani idén. Szijjártó Péter külügyminiszter ugyanis egy interjúban arról beszélt ezzel összefüggésben, hogy "van még egy-két ágyúgolyó az ágyúcsőben", lesz még idén bejelentés nemzetgazdasági szinten is jelentős volumenű beruházásról. Menczer erre annyit mondott, hogy amikor eljön az ideje, tájékoztatni fogják a közvéleményt, majd egy másik, ugyanebben a témában feltett újságírói kérdésre azt fejtegette, hogy érti a média érdeklődését, de látni kell, hogy rendkívül veszélyes, ha idő előtt kiszivárognak az információk az adott befektetésről, mert a beruházó akár meg is gondolhatja magát.

A tájékoztatón elhangzott továbbá, hogy tavaly rekordot döntöttek a külföldi cégek magyarországi beruházásai, ezzel előkelő helyen végzett Magyarország a lakosságszámhoz viszonyított, illetve a hozzáadott érték szerint alkotott nemzetközi beruházási rangsorban, amit az IBM Global állított össze.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!