4p

A Dunakanyar települései mintha kimaradtak volna az utóbbi évek nagy ingatlanpiaci szárnyalásából. Szentendrétől északra, Visegrád irányában, a 11-es út mentén kis túlzással minden ház eladó – még sincs nagy mozgás. Pedig akad rejtett kincs is.

Budapesttől Visegrád felé autózva a Duna mentén azt hihetné az ember, hogy még tart a gazdasági válság. Szinte minden második ház vagy telek eladó. Túlkínálat van az ingatlanokból és kevés adásvétel születik. Ennek egyik oka, hogy a Dunakanyar hagyományos üdülőövezeteinek tulajdonosai vagy azok örökösei közül sokan szeretnék meglovagolni a magas ingatlanárakat és jó áron értékesíteni üdülőjüket, telküket. A vevők azonban kétszer is megfontolják, hogy kiköltözzenek-e a Dunakanyarba, mivel innen csúcsidőben elég nehézkes a bejutás a fővárosba. Ugyancsak levon az ingatlanok értékéből, ha a gyakran zsúfolt és zajos 11-es út közelében fekszenek.

A fővárostól északra a Duna jobb partján a HÉV-vel még elérhető Szentendréig, legfeljebb Leányfaluig merészkednek azok, akiket munkájuk, családjuk, életmódjuk a fővároshoz köt. Ez meg is látszik az árakon. A NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint a szentendrei járásban dinamikusan nőttek az árak: a mélypontot jelentő 2013-ban itt még 220 ezer forint volt a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára, ami 2018 eddig eltelt időszakára felkúszott a 320 ezer forintos szintre, vagyis az áremelkedés mértéke öt év alatt 45 százalékos volt. 

Hogy a fővárostól számított távolság és a közlekedés minősége mennyire meghatározza az ingatlanok értékét, azt jól mutatja, hogy öt év alatt 71 százalékos növekedéssel a szentendrei városi otthonok átlagos négyzetméterára idénre elérte a 350 ezer forintot, míg Esztergomban mindössze 33 százalékos növekedés mellett csak 160 ezer forint az átlagos négyzetméterár. A két város között is igencsak szórnak az árak: míg Leányfalun közel 300 ezres átlagárat rögzítettek, addig Tahitótfalun ennél nagyjából harmadával olcsóbban lehet vásárolni. Dunabogdányban, Visegrádon, Dömösön pedig olyan kevés házat adtak-vettek, hogy abból nem számítható megbízható adat.

Egy nagymarosi luxusingatlan panorámája az ingatlan.com-ról, 170 millióért
Egy nagymarosi luxusingatlan panorámája az ingatlan.com-ról, 170 millióért

„A Dunakanyarban sok ingatlantulajdonos kitette az ELADÓ táblát, bízva a helyi ingatlanpiaci fellendülésben ” – mondja Havas János, az OTP Ingatlanpont stratégiai partnere, aki szerint „a tulajdonosok próbálják a fővárosi III. kerületi árakat elérni, de ez teljességgel irreális. Az ingatlanok gyakorta túlárazottak”. Havas János szerint az árhullám legfeljebb Szentendréig, Leányfaluig terjed. Arrafelé nagyon sokfajta lakóingatlan kapható. Akad 13 szobás igazi luxusingatlan 530 négyzetméteren 181,5 millió forintért – ez azonban nem jellemző. Van komoly, 170 négyzetméteres ház 46,9 millió forintért – de éppen az ilyen középkategóriás házból van hiány.

Szentendre külső részein, egykori üdülőövezetében – általában átalakított – nyaralókhoz meglepően jó áron lehet hozzájutni. Sok házat árulnak szép, dunai panorámával, de ezeket sok esetben nehéz megközelíteni. Egy üdülőből átalakított 157 négyzetméteres ház már 27 millió forintért kapható, de akad 35,5 milliós családi ház is. Ebbe a körzetbe sokkal inkább olyan művész, zenész, szabadfoglalkozású költözik, akinek korlátos a pénztárcája, de szeretne zöldövezetben, saját házban élni, viszont nem kell naponta bejárnia a fővárosba.

A Dunakanyar jobb partja számos kincset rejteget. A térség ingatlanpiaci értékének növeléséhez nagyban hozzájárulna a távmunka széleskörű elterjedése és a kedvezőbb megközelíthetőség, mindenekelőtt a Duna kínálta közlekedési folyosó bevonása a tömegközlekedésbe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!