13p

A rövid futamidejű kockázatmentes befektetések szinte nem adnak hozamot, így a rövidkötvény-alapok jó alternatívát nyújtanak ma is. A kötvényhozamok tetőzhetnek, a dollár új erőre kaphat, a forint gyengülése pedig a jövőben is megmaradhat. Érdemes lehet ma is devizakötvényeket, részvényeket vásárolni. Interjú.

Privátbankár: Az alapkezelő két kötvényalapja ért el helyezést a Privátbankár Klasszis 2021 befektetési alapok versenyén az idén. Milyen eredményeknek köszönhetik ezt?

Csekő Zoltán, az Eurizon Asset Management Hungary portfólió-menedzsere: Az CIB Euró Start Alap és a CIB Start 2 Alap ért el jó eredményt, amelyek rövid futamidejű kötvényalapok, így a jelenlegi kamatkörnyezetben a megcélzott hozamuk viszonylag szerény. Az eurós alap az elmúlt öt évben 10 és 60 bázispont közötti hozamot biztosított jellemzően éves szinten. A CIB Start 2 forint rövidkötvény-alap pedig az elmúlt öt évben jellemzően 50 és 120 bázispont közötti hozamot ért el éves bontásban. Ezeket a hozamszinteket azonban mindkét Alap stabilan és relatíve alacsony kockázat mellett teszi elérhetővé.

Csekő Zoltán
Csekő Zoltán

Volt az alapokban sokféle termék az utóbbi években, bankbetét, dolláros és eurós rephun (a magyar állam által kibocsátott devizakötvény – a szerk.), vállalati kötvények is. Opportunista befektetési filozófiát követünk, ha valamilyen papírba sikerül jó szinten beszállni, és azután a kötvény ára eléri az általunk reálisnak tartott szintet, akkor gyakran hamar el is adjuk.

Privátbankár: Úgy tűnik, hogy ezek az alapok elsősorban a folyószámlák versenytársai, alternatívái, rövid futamidejű megtakarítások elhelyezésére szolgálnak.

Csekő Zoltán: Igen, van olyan ügyfélkör, amelynek pont ez az igénye. Például a céges ügyfelek számára nem elérhető a lakossági állampapír. Euróban a lakosság sem tud rövid távon semmiféle kamatot elérni, a kockázatmentes befektetési formák rövid távon jelenleg nem adnak megfelelő megtérülést. (A CIB Start Részalapok ajánlott minimum tartási ideje 6 hónap.)

A Privátbankár.hu Klasszis – Legjobb Rövid Kötvény Alap 2021 kategória díjazottjai:

  • 1. CIB Euro Start Rövid Kötvény Alap – Eurizon Asset Management Hungary (volt CIB Alapkezelő)
  • 1. CIB Start 2 Rövid Kötvény Alap – Eurizon Asset Management Hungary (volt CIB Alapkezelő)

Van egyébként még egy CIB Start Tőkevédett Alapunk is, amely ugyan most nem nyert díjat, de ez messze a legnagyobb kezelt vagyonnal rendelkező hasonló konstrukció a kínálatunkban. Ott a versenyképes hozam mellett tőkevédelmet is kap a befektető 30 nap tartás után.

Privátbankár: A közepes vagy hosszabb futamidejű kötvényektől mit várhatunk? Érdemes ilyenekbe fektetni?

Csekő Zoltán: Ahogy azt már az év eleje óta kommunikáljunk a befektetőink felé, mi a kötvénypiacokon hozamemelkedésre számítunk az úgynevezett reflációs trade, az infláció élénkülésére vonatkozó várakozások miatt. Eddig alapvetően ez is történt, az amerikai tízéves államkötvény-hozam például 90 bázisponttal 1,74 százalékig emelkedett március végére. Ehhez képest kicsit lemaradt, de szintén sokat ment felfelé a német tízéves hozam is. A közép-kelet-európai régióban is lényegesen emelkedtek a hozamok, Magyarországon és Romániában különösen intenzív volt az emelkedés.

Kérdés persze, hogy ez még folytatódni fog-e? Az én fő várakozásom az, hogy májusban elérhetünk egy platót. A második negyedévben várható inflációs csúcsok miatt sok részpiacon még talán túladottá is váltak a kötvények, és innentől már nem számítok jelentős hozamemelkedésre. Igaz, hozamcsökkenésre sem. Inkább a jelenlegi szintek körül stagnálhatnak a hozamok, így már érdemes lehet visszaszállni a hosszabb futamidejű kötvényekbe.

Privátbankár: Sokak szerint a jegybankok és a kormányok nagyon lazák maradnak a következő időszakban, a modern monetáris teória (MMT) érvényesül. Ha bármi probléma lesz, újra a pénznyomtatás eszközéhez fognak nyúlni. Ez okozhat újabb jelentős hozamcsökkenést? Lesz az amerikai tízéves kötvény hozama nulla közelében?

Csekő Zoltán: Két uralkodó nézet van a piacon, az egyik élharcosa a HSBC elemzői gárdája, amely év végére egyszázalékos tízéves amerikai hozamot vár. A másik a Goldman Sachs és a Deutsche Bank álláspontja, ők 1,9 százalékra számítanak, tehát még egy lényeges hozamemelkedésre. A főbb elemzőházak is nagyon megosztottak, emiatt indokoltnak látom a semleges pozíciót az év hátralévő részében.

De itthon is megnyíltak kedvező befektetési lehetőségek, részt tudunk venni az MNB Nemzeti Kötvény Programjában, persze a szabályzatainkban lefektetett limitek mellett. Amikor tudunk venni jó hozamú vállalati kötvényeket, akár forintban, akár euróban, akkor megtesszük, ezek némelyike négy-öt százalékos hozamot is biztosít. Amennyiben a kötvényhozamok tovább emelkednének, a kötvények hosszú távú, rendszeres hozama ezt kompenzálja. Törekszünk arra, hogy ilyen elemek is legyenek az alapjaink portfóliójában.

Privátbankár: Tehát a rövidkötvény-alapok a portfólió egy kisebb részét fektethetik hosszabb futamidejű papírokba.

Csekő Zoltán: Igen.

Privátbankár: Változó kamatozású kötvényeket is szoktak venni? Az is ajánlott taktika ilyen helyzetben.

Csekő Zoltán: Előfordul, a vállalati kötvények között is akadnak változó kamatozásúak.  A vállalatok alkalmazkodnak a befektetők igényeihez, és egyes szituációkban fix kamatozású, máskor változó kamatozású papírokat bocsátanak ki.

Privátbankár: Léteznek még különböző egzotikus kötvények, mint például vállalatok eredményéhez kötött kamatozással, vagy biztosítói kockázatok kötvényesítve. Ilyenekbe is fektetnek?

Csekő Zoltán: Ilyen strukturált kötvényekben egyelőre nem gondolkozunk, mert a belső szabályzataink nem teszik lehetővé. Egyébként ezek csődkockázatának meghatározása még komplexebb elemzést igényelne, ha majd erre felkészültünk, akkor talán a jövőben bekerülhetnek ilyen kötvények is a portfólióba.

Privátbankár: A lakossági állampapírokon kívül, amelyek jelenleg szinte megkerülhetetlenek, mibe érdemes még vajon fektetniük a kisbefektetőknek a következő években?

Csekő Zoltán: Ugyan mi befektetési tanácsot nem adhatunk, úgy gondoljuk, hogy mostanában nem elsősorban a kötvényeknek állt a zászló, viszont az “újranyitási trade” nagyon fontos trend a részvénypiacokon. Szerintem a következő hat-nyolc hónapban ez a nagy részvénypiaci rally még nem fog jelentős korrekcióba torkollni, így amellett vagyok, hogy a kockázatkedvelő befektetők portfóliójába érdemes részvényeszközöket is vásárolni.

Csekő Zoltán
Csekő Zoltán

Nagy kérdés, hogy milyen rotáció megy végbe a részvénypiacokon. A piacokat eddig erősen felülteljesítő részvények, mint mondjuk az elektromos autógyártók, a közeljövőben inkább gyengébben teljesíthetnek, sok befektető inkább visszatérhet az értékalapú, ‘“value” részvényekhez. De a részvényindexek alapvetően felfelé tarthatnak majd.

Privátbankár: Ezt az Eurizon Asset Management Hungary milyen termékekkel valósítja meg? Milyen kockázatosabb alapot kínálnak?

Csekő Zoltán: Vannak vegyes alapjaink háromféle kockázati szinten, forintos és eurós verzióban is. Óvatosabb a Relax Alap, a legnagyobb kockázatú pedig a Balance, ezeknek van forintos és eurós verziója is. Ezekben a kötvény- és részvénybefektetéseket egyetlen alapban találják befektetőink. A tisztán részvényalapok között van indexalapunk csak a magyar piacra, kelet-közép-európai részvényalapunk és fejlett piaci részvényalapunk is.

Privátbankár: Divatosak az ESG témájú befektetések is.

Csekő Zoltán: Mi is a részlegesen tőkevédett Alapjaink esetében elkezdtünk egyre inkább az ESG és a zöld témákra koncentrálni. (ESG: környezettudatos, társadalmilag felelős – a szerk.) Egyrészt ezeket az ügyfelek is keresik, másrészt úgy gondoljuk, hogy ezekben van is potenciál. Az Európai Uniós szabályozás a jövőben véleményem szerint ezeket fogja preferálni, a fejlett piacokon pedig egyre több alapkezelő teljesen elkötelezi magát ezek mellett.

Konkrét versenyelőnyre tehetnek szert a vállalatok, ha kizöldülnek. Most kezd kibontakozni igazán ez a befektetési téma, így most érdemes lehet beszállni.

Privátbankár: Nem lehet, hogy máris túlértékeltek a környezettudatos vállalatok részvényei?

Csekő Zoltán: Alaposan megvizsgáltuk ezt a kérdést, és arra jutottunk, hogy még semmiképpen sem gondoljuk túlértékeltek, relatív értékeltség alapon nem túlárazott a szektor. Érdemes még itt befektetni.

Privátbankár: Az alapkezelő egyike azon keveseknek, amelyek részvényekhez kötött tőkevédett alapokat bocsátanak ki.

Csekő Zoltán: Vannak részlegesen tőkevédett alapjaink, 94 százalékos tőkevédelemmel, vagyis hat százalékos maximálisan lehetséges veszteséggel (a futamidő végéig tartva a befektetést). A maximális hozamuk a teljes futamidőre pedig jellemzően 30 százalék körül lehet. Többnyire három évre bocsátjuk ki ezeket, ez idő alatt már egy ilyen típusú, strukturált részvényjellegű befektetésnek meglehet a hozadéka.

Privátbankár: Igaz az, hogy a válság ellenére nemhogy nőtt volna, hanem még csökkent is a vállalati kötvények kockázata?

Csekő Zoltán: Igen. A különböző jegybanki és kormányzati támogató programok jelentősen csökkentették a kockázatokat. Tíz évvel ezelőtt valaki egy BB- hitelminősítésű kötvénybe csak nehéz szívvel szállt be, az a befektetésre ajánlott kategória alja. Most azonban a magyar vagy külföldi jegybankok, például az EKB kötvényprogramjaival a hátunk mögött ezek sokkal biztosabb befektetésekké váltak.

Nem mintha egy vállalat nem mehetne csődbe akkor is, ha egy jegybank bevásárolt a kötvényéből, inkább azért gondoljuk így, mert egy ilyen kötvényprogram során sokkal prudensebb átvilágítás történik, és komoly hitelminősítést végeznek. A kötvénykibocsátásnál a vásárlók rengeteg olyan fogódzót kapnak, ami alapján jobban tudják mérlegelni, hogy megéri-e ezeket a kötvényeket nagyobb arányban tartani.

Privátbankár: Az egyik oka, amiért valaki devizás befektetéseket vásárol, az szokott lenni, hogy a forint gyengülésétől tart. Vajon folytatódik a forint gyengülő trendje?

Csekő Zoltán: Konkrét előrejelzésem a forintárfolyamra nincsen, de azt látjuk, hogy nemcsak a magyar kormánynak, hanem az egész közép-kelet-európai régiónak kimondottan célja a nemzeti valuta gyengítése. A lengyel jegybank ezt nem is rejti véka alá, a Magyar Nemzeti Bank visszafogottabban fogalmaz.

Ebben az újranyitó világban várhatóan az nyeri meg a növekedési versenyt, aki az olcsó munkaerő mellé egy nem túl erős devizát is fel tud mutatni. A külföldi cégek ekkor fognak többet beruházni az adott országban, így lesz nagyobb a növekedés.

Egy országnak tulajdonképpen megéri az évi 1-4 százalékos éves leértékelődés, és ezt a közép-kelet-európai régióban tolerálhatónak tartja a gazdaságpolitika is. A hirtelen gyengülés ellen fellépnének, erősödés esetén pedig várhatóan lazább lenne a monetáris politika. Ezt látjuk, ezek a folyamatok figyelhetők meg az elmúlt 10 évben.

Emiatt mindenképpen érdemes lehet dollár- és euró-megtakarítást is tartani. Diverzifikációs szempontból is megfontolandó, és egy euróban szerény hozamot adó eurókötvény-alap forintban már jól tud teljesíteni. Azt láttuk az utóbbi öt évben is az eurós kötvényalapoknál, hogy aki MÁP Plusz helyett devizakötvény tartott, az sem érzi úgy, hogy nagyon rossz döntést hozott.

Privátbankár: Milyen meglepetés jöhet még 2021-ben?

Csekő Zoltán: Az úgynevezett “Fed dot plot projection”, az amerikai kamatelőrejelzés megváltozott, a jegybank kormányzói között megjelentek a nézeteltérések. Már nem várható, hogy az amerikai alapkamat olyan sokáig változatlan maradjon. Igenis van inflációs veszély a második negyedévre várható inflációs csúcs után is. Erre fel kell készülni.

Ezért, ha meg kéne tippelni, hogy az amerikai tízéves állampapírhozam egy százalék lesz év végén, vagy pedig enyhén emelkedik tovább, akkor én az utóbbi mellett tenném le a voksomat. Erre utal még, hogy az angol jegybank is hamarosan kamatot emelhet, a norvég jegybank is a szigorítás irányába mozdulhat el akár már júniusban. A Fed-től az augusztusi Jackson Hole-i konferencián várok egy komolyabb jelzést, ami egy esetleges szigorítás irányába mutathat.

Privátbankár: Miért lényeges a magyar befektetők számára az amerikai kötvényhozam? Begyűrűzik, elér egészen idáig?

Csekő Zoltán: Az amerikai államkötvények hozamára a megfelelő kockázati felárat, CDS-árat rárakva nagyjából megkapjuk a magyar állam által kibocsátott dollárkötvények, a dollár rephun hozamát. Valójában az amerikai kötvényhozam mindennek az alapja, minket is befolyásol. Hasonló a helyzet Európában, a német kötvényekre rakott CDS-felárral jól lehet közelíteni az eurókötvények hozamát. A vállalatikötvény-piacok is ezek alapján a bázishozamgörbék alapján orientálódnak. (CDS-ár: az országok adósságának kockázatát képviselő értékpapírok árfolyama – a szerk.)

Privátbankár: Miért érdemes az euró mellett dollárt is vásárolni? Nem marad gyengülő pályán dollár?

Csekő Zoltán: Az Amerikai Egyesült Államok várhatóan a gazdaság talpra állásában is az élen fognak járni. Az elnök újjáépítési programjai, igaz, néhány program esetében több évre elosztva, de több ezer milliárd dolláros fiskális lazítást jelentenek. Nagyon aktív neo-keynesiánus gazdaságpolitikát folytatnak. Emiatt az egész világon magas lehet a globális növekedés, de a növekedés motorja várhatóan az USA lesz, ez a dollár számára is kedvező lehet.

Privátbankár: A számok, hozamok, százalékok száraz világát milyen hobbikkal tudja kipihenni?

Csekő Zoltán: Lenne több hobbim is, csak nincs időm rá kisgyerekeim mellett. Szívesen vitorláznék a Balatonon a barátaimmal, de nemhogy havonta egyszer nem sikerül, de negyedévente is nehezen jön össze.

(Az Eurizon Asset Management Hungary, volt CIB Alapkezelő névváltásáról, piaci részesedéséről lásd: Két okból lehet jobb a BUX, mint a többi feltörekvő tőzsde.)

Jelen, a tőke és pénzpiacokkal kapcsolatos vélemény az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. marketingközelménye, az nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás. A hozamokra vonatkozó megállapítások a normál piaci viszonyok melletti teljesítményt jelzik, de nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményre. Az alapok tájékoztatóját, kezelési szabályzatát, portfóliójelentéseit, éves, féléves jelentéseit, az alapokra vonatkozó kiemelt befektetői információt forgalmazási helyeinken és a www.eurizoncapital.com/hu internetes oldalunkon tesszük elérhetővé.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!