2p

Noha az elmúlt napokban Erdogan folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy nem szabad kamatot emelni, a lírára nehezedő eladói nyomás drasztikus lépést kényszerített ki.

Rendkívüli kamatemelést jelentett be tegnap késő délután a török jegybank (CBRT), az úgynevezett likviditási kamatlábat 13,5%-ról 16,5%-ra emelték, a másik három kamatszinthez nem nyúltak (7,25%, 8,00%, 9,25%) A döntés előtt a miniszterelnök-helyettes lényegében a kormány beleegyezését adta a szigorításhoz, úgy fogalmazott, hogy vissza kell állítani a monetáris politika hitelességét, és vissza kell nyerni a befektetők bizalmát, tehát továbbra is látszik, hogy erőteljes politikai nyomást helyeznek a monetáris döntéshozókra, írja hírlevelében az Equilor.

A hivatalos jegybanki indoklás szerint az árstabilitás fenntartása miatt kellett lépniük, és a későbbiekben is kiemelt figyelmet fordítanak rá. A lépés arra mindenképpen elég volt, hogy a tegnapi kereskedésben napon belül jelentősen vissza tudjon erősödni a líra árfolyama, azonban kérdéses, hogy a pozitív hatás középtávon kitart-e. A líra a múlt héten kezdett újabb, intenzív gyengülési hullámot, miután Erdogan elnök a Bloombergnek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy amennyiben az ország áttér az elnöki rendszerre, a jegybank független marad, de erőteljesen figyelembe kell vennie az elnök jelzéseit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!