2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A héten tartja kamatdöntő ülését az amerikai jegybank, a Fed, ahol jó eséllyel ismét kamatot emelhetnek. Ugyanakkor a jegybank illetékeseinek megszólalása kiemelt figyelmet kap a befektetők részéről.

Eric Rosengren, az idei évben nem szavazó, és alapvetően héja beállítottságú jegybankár szerint 4 kamatemelésre lenne szükség 2018-ban. Ugyanakkor hozzátette, hogy a potenciálisan beinduló kereskedelmi háború csökkentheti ennek esélyét, mivel lefelé mutató kockázatként jelentkezhet a gazdasági növekedésre nézve, számolt be reggeli hírlevelében az Equilor.

A jegybankár szerint a költségvetési politika túlságosan ösztönző, a fellendülés e szakaszában már nem lenne szükség ilyen mértékű lazításra, és később káros hatásai lehetnek. A határidős árazások alapján szinte biztosra vehető, hogy a következő, március 21-én esedékes ülésen 25 bázispontos kamatemelésről fog határozni a Fed.

Ezzel ellentétes véleményen van Charles Evans, aki szintén nem szavaz idén, és álláspontja nem is meglepő, hiszen a "galambok" táborába tartozik. Evans szerint még várni kellene a következő szigorító lépéssel, az optimális ütemezés jóval fontosabb annál, hogy hány alkalommal emelnek kamatot. A jegybankár megvárná a márciusi infláció alakulását, és csak a következő, május elején esedékes ülésen emelne a kamatszinten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!