3p

A világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, az Amazon töretlenül fejlődik, a versenytársak pedig attól tartanak, hogy maga alá gyűri a teljes piacot. A szakértők szerint viszont nem ilyen egyszerű a helyzet.

Egy friss felmérés szerint az USA-ban az online kiskereskedelmi forgalom 44 százalékát tavaly az Amazon bonyolította le. Nem csoda, hogy a versenytársak attól tartanak, hogy a technológiai óriás mindent visz. A befektetők is ebben hisznek, amit tükröz a részvény szárnyaló árfolyama. Szerdán a tőzsdén átlépte az 1500 dolláros szintet, ami történelmi rekordot jelent. A vállalat papírjai 2017-ben 70 százalékkal erősödtek, és az idei évben is igen szépen emelkedtek, hiszen tavaly év végén még csak 1170 dollárt fizettek egy részvényért.

Egyes szakértők szerint azonban érdemes óvatosan bánni a percepciókkal. Van egy olyan nézet a piacon, amely szerint az Amazon mindent át fog venni, ha azonban reálisan nézzük a helyzetet, mindig vannak korlátok, állítja Daniel Lacalle, a Tressis Gestion fő közgazdásza. A One Click Retail által közzétett adatok szerint ugyan elképesztő a dominanciája, a versenytársak nem várnak ölbe tett kézzel. Más kérdés, hogy a szakértői véleménynek ellentmond a világ legnagyobb kereskedelmi láncának a Walmartnak a héten publikált eredménye. A cég online értékesítése ugyanis messze nem tudott úgy fejlődni, ahogy azt az elemzők előzetesen várták.


A szakértők szerint az is egyértelmű, hogy az Amazon kíméletlen árháborút folytat, amit részben a technológiai hátterének köszönhetően tehet meg, részben ugyanakkor a piaci árrést is lefele nyomják. A nagy növekedés mellett így hiába bonyolít hatalmas forgalmat a vállalat, a profitrátája korántsem mondható magasnak. A karácsonyi időszakban elért 60 milliárdos árbevételre 2 milliárd dollárnál is kevesebb profit jutott. Az egy részvényre jutó eredmény szintén igen sovány, hiszen az 1500 dolláros árra 3,75 dollárnyi profit jut.

Korlát lehet az is, hogy hiába egyeduralkodó az Amazon hazai pályán, a globális piacon a részesedése jóval kisebb. Ráadásul a külföldi piacokon számos kisebb-nagyobb konkurenssel kell megbirkóznia, arról nem beszélve, hogy bizonyos lokális piacokon, mint Kína a helyi szereplők (pl. az Alibaba) a kormányzat támogatását bírják, ami áthághatatlan akadály lehet az Amazon számára.


Az Amazon egyik raktára
Az Amazon egyik raktára


Nem véletlen, hogy a Jeff Bezos vezette cég az online piac helyett egyrészt a hagyományos kiskereskedelem felé fordult, felvásárolva például az egyik nagy amerikai láncot a Whole Foodot. Másrészt a kereskedelmen kívül igyekszik pozíciókat szerezni. Így az Amazon agresszíven terjeszti ki az üzleti tevékenységét új területekre, beleértve a pénzügyeket és az egészségügyet. Egyike volt annak a három vállalatnak - J. P. Morgan és a Berkshire Hathaway társaságában -, amelyek januárban azt jelentették be, hogy egy új közös vállalatot indítanak, amely az amerikai egészségügyi technológiák egyszerűsítésével és fejlesztésével foglalkozik majd. Emellett mindenféle komolyabb hírverés nélkül elindította a Perrigo gyógyszergyártó által gyártott exkluzív egészségügyi termékek forgalmazását is.

A pénzügyi szektorban is megvetette már a lábát a vállalat, az Amazon kereskedők számára nyújt hiteleket. A múlt héten derült ki, hogy a tech-óriás a Bank of America-val együttműködve vágott bele a hitelkihelyezésekbe.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!