5p

Amerikát viszont otthagyják. Az autóipar, az egészségügy és a biotechnológia váltak Kína külföldi működőtőke-befektetéseinek (OFDI) célpontjává. 

A kínai befektetők által bejelentett új összeolvadások és felvásárlások (M&A) értéke 2018. első félévében Európában elérte a 22 milliárd dollárt, míg Észak-Amerikában csupán 2,5 milliárd dollár értékű bejelentésre került sor ugyanezen időszakban. A lezárult kínai működőtőke-befektetések értéke Európában 12, Észak-Amerikában pedig 2 milliárd dollár volt az idei első hat hónapban, ami az egy évvel korábbi 24 milliárd dollárnak mindössze 8 százaléka – állapítja meg a Rhodium Group független kutatócég, a Baker McKenzie globális jogi iroda megbízásából készített elemzésében.

illusztráció (MTI)
illusztráció (MTI)

Kilencéves mélyponton az észak-amerikai befektetések

Az Észak-Amerikába érkező kínai működőtőke-befektetések értéke 2016. második felében tetőzött 28 milliárd dolláron, 2017. második félévben már 6 milliárd dollárra zuhant, az idei első félév 2 milliárd dollárja pedig kilencéves mélypontot jelent. Európában a befejezett OFDI-projektek értéke 2017. első felében ért a csúcsra, köszönhetően a Syngenta, ChemChina általi, 43 milliárd dollár értékű felvásárlásának. A tavalyi második félév 22, az idei első pedig 12 milliárd dolláros értéket hozott. A Syngenta-akvizíció nélkül számolva ugyanakkor az idei első félév 4 százalékos éves szintű növekedést jelent. 

Európán belül Svédország volt a kínai befektetések elsődleges célpontja az idei első félévben 3,6 milliárd dollárral. A dobogó második helyére az Egyesült Királyság (1,6 milliárd) került, majd Németország (1,5 milliárd) és Franciaország (1,4 milliárd dollár) következett. Átalakult a kínai befektetők által preferált iparágak sorrendje is 2018. első felében, Európában és az Egyesült Államokban is. Az autóipar, az egészségügy, a biotechnológia, a fogyasztási cikkek és szolgáltatások váltak a legfőbb célpontokká mindkét régióban. Az ingatlanszektor és a vendéglátás ezzel lekerült a dobogó éléről, azonban továbbra is jelentős a kínai befektetők érdeklődése ezeken a területeken.

„Az elmúlt öt évben nagyjából azonos értékben fektettek be kínai szereplők Európában és Észak-Amerikában, mára azonban jól láthatóan Európa lett a favorit. Európa kiváló bázist jelent a high-tech ipari fejlesztéseknek, ami egybeesik Kína külföldi befektetésekre vonatkozó célkitűzéseivel is.” – mondta dr. Fehérváry Ákos, a Baker McKenzie budapesti irodájának a kínai befektetésekért felelős partnere. "A kínai aktivitás a közép- és kelet-európai régióban is növekvő tendenciát mutat. Irodánk számos iparágban képvisel kínai befektetőket e térség országaiban, így pontosan látjuk, hogy az üzleti érdeklődés és a tranzakciók száma is folyamatosan növekszik" – tette hozzá a szakember.

Csökkenő befektetési aktivitás

Az újonnan bejelentett kínai M&A-tranzakciók értéke globálisan mintegy harmadával, 50 milliárd dollárra csökkent az idei első félévben a megelőző hathavi időszak 70 milliárd dolláros értékéhez képest. Ez ugyanakkor még mindig jóval magasabb, mint a 2013–2015 között mért 39 milliárd dolláros féléves átlag.

A csökkenést első körben az okozta, hogy a kínai kormány – látva a tőke nagymértékű kiáramlását – 2016 második felében adminisztratív intézkedéseket hozott a kínai vállalatok külföldi tőkekihelyezésének akadályozására.

Ezt később az európai és amerikai szabályozás súlyosbította: az Egyesült Államokban alaposabban és szigorúbban ellenőrzik a külföldről érkező tőkebefektetéseket, illetve a külföldre irányuló technológiai transzfert. Európa is figyeli a kínai terjeszkedést, és uniós szintű tárgyalások kezdődtek, hogy decemberben elindulhasson a stratégiai, nemzetbiztonságot érintő befektetésekkel kapcsolatos információmegosztási mechanizmus az országok között. Emellett Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság és Franciaország is felülvizsgálja a befektetéseket ellenőrző intézkedéseit. Az idei első félévben Amerikában nyolc, Kanadában, Franciaországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban pedig egy-egy kínai ügylet hiúsult meg a szabályozás és a politikai klíma miatt.

Növekvő tőkekivonás

Észak-Amerikából korábban nem látott ütemben vontak ki tőkét a kínai befektetők 2018 első félévében, összesen 9,6 milliárd dollár értékben (a 2015–2016-os befektetési boomot követő otthoni szigorítások eredményeképpen). Emellett további 4 milliárd dollár értékű tőkekivonás van folyamatban a régióból. Európából 1 milliárd dollár értékű kínai tőke távozott, 3 milliárd dollár értékű ilyen tranzakció pedig folyamatban van.

A mostani, nyugalmi időszakot követően Kína olyan makrogazdasági környezettel szembesülhet, amely újabb beavatkozásokra ösztönözheti kormányát a tőkekiáramlás megakadályozására. A jüan jelentősen leértékelődött a dollárhoz és egyéb valutákhoz képest, a kínai hatóságok pedig alacsony szinten tartják a kamatlábakat a lassuló gazdaság felpörgetésére. A magasabb kamatlábak az Egyesült Államokban és máshol viszont a tőkekiáramlást fogják ösztönözni, ami nyomást helyez a fizetési mérleg egyensúlyára – Kína erre újabb és szigorúbb adminisztratív korlátozással reagálhat.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!