2p

A német válogatott kiesett a mesterséges intelligencia kegyeiből, a britek pedig elkezdhetnek reménykedni, hogy ezúttal tényleg "hazatér a futball." Focivilágbajnokság-szimuláció, második felvonás.

Még a foci világbajnokság kezdete előtt hoztuk le a hírt, hogy a Goldman Sachs kiszámolta: Brazília-Németország döntő lesz a torna végén, melyet a dél-amerikai válogatott nyer majd meg. A GS gépi tanulást alkalmazó gépe 200 000 modell és 1 millió variáció lefuttatása után jutott erre a megoldásra. Most azonban, a már lefutott csoportmeccsek ismeretében újra nekifutottak a számításoknak, és az előzetesen esélyesnek kikiáltott nagycsapatok gyenge teljesítményét figyelembe véve módosult is a(z egyelőre) végső jóslat:

a 2018-as világbajnokság döntőjét Brazília és Anglia vívja majd - a világbajnoki trófeát azonban így is a brazilok vihetik majd haza.


A friss modell szerint Belgium Anglia előtt végez majd a G csoport élén, így az angolok Kolumbiát kapják majd a legjobb 16 között. Jamesék legyűrése után Mexikó lesz a britek következő áldozata a negyeddöntőben, hogy aztán Gareth Southgate csapata az elődöntőben hajszállal, de jobbnak bizonyuljon Spanyolországnál, bejutva ezzel a fináléba.

A korábban ezüstérmesnek tippelt Németország most már a legjobb 16 között búcsúzik a GS szerint, miután egyből összekerül Brazíliával. Neymarék a negyeddöntőben a bivalyerős Belgiumot múlják majd felül, az elődöntőben pedig a szintén komoly tűzerővel felszerelt Franciaországot ejtik ki, hogy aztán összetörjék a brit szíveket.

Így néz ki mindez ábrán, ahol a válogatottak melletti szám mutatja a kerekítetlen, várható lőtt gólok számát:



A valóság persze hajlamos fügét mutatni a statisztikáknak és a számításoknak, főleg, ha fociról van szó, úgyhogy a meccseket azért továbbra is érdemes lesz inkább megnézni.

(Business Insider)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!