3p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A képviselők vasárnap éjfélig közzétett vagyonnyilatkozataiból egyéb érdekességek is kibogarászhatók. Például az, hogy a koronavírus-járvány miatt egy időre leértékelődött értékpapírokban a honatyák és -anyák is haszonszerzési lehetőséget láttak. Ennek köszönhetően összességében több képviselőnek volt állampapírja, befektetési jegye és részvénye 2020-ban, mint egy évvel korábban.

Már több cikkünkben rámutattunk arra, hogy a koronavírus-járvány a megtakarításokkal rendelkezők számára egyben lehetőséget is teremtett arra, hogy haszonra tegyenek szert. A globális veszélyhelyzet 2020. március 11-ei kihirdetését követően ugyanis olyan alacsonyra zuhantak a pénz- és tőkepiaci árfolyamok, ami már kedvező beszállási pontokat jelentett. Még azok is vettek részvényt, akik addig csak a gyakorlatilag kockázatmentes állampapírokig „merészkedtek”. Lapunk részletesen foglalkozott ezzel a jelenséggel a privátbanki ügyfelek vonatkozásában.

Gyurcsány Ferenc elégedett lehet értékpapír-befektetései tavalyi alakulásával. Fotó: MTI
Gyurcsány Ferenc elégedett lehet értékpapír-befektetései tavalyi alakulásával. Fotó: MTI

Feltehetően nem volt ez másként a parlamenti képviselőknél sem, hiszen nekik ugyancsak jócskán van mit a tejbe aprítaniuk – derült ki a vasárnap éjfélig közzétett vagyonnyilatkozataikból. Amelyeket ugyanakkor nemcsak a jövedelmek vonatkozásában, hanem más aspektusokból is kiveséztünk. Például, hogy mennyi készpénzük szunnyad a párnacihábanmekkora ingatlanvagyonnal rendelkeznek, s külön kitértünk a honanyák anyagi helyzetére is.

Folytatva e sort, ezúttal azt néztük meg, a képviselők is hasonlóan reagáltak-e a koronavírus-járvány nyújtotta fialtatási lehetőségekre, mint a T. Házon kívül lévő tehetősebbek.

E kérdésre a válasz egyértelműen az, hogy igen. A vagyonnyilatkozatokban szerepeltetett értékpapírok összesített értéke laptársunk számításai szerint több mint 400 millió forinttal gyarapodhatott 2020-ban a 2019 végi állapothoz képest, s megközelíthette a 2,419 milliárdot.

A Privatbankar.hu cikke több aspektust is megvizsgálva számos érdekességre bukkant. Például arra, hogy a képviselők közül kik értékpapír-portfoliójának az értéke nőtt a legjobban, kiké stagnált és kiké csökkent. Az is kiderül, hogy volt olyan fideszes képviselő, akinek 2019-ben még nem volt befektetése, ám egy 50 millió forint értékű állampapír-vásárlással egy csapásra a 2020. évi top 10-es lista 6. helyén találta magát. Még ennél is előkelőbb helyre, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára került Varga Mihály pénzügyminiszter helyettese, a NAV elnöke az egyéb befektetésekben addig tartott megtakarításai átcsoportosításával plusz friss pénzek betolásával.

Azok is kapnak muníciót, akik szeretnek csemegézni, megnézni, az ismertebb politikusoknak hogyan változott az értékpapír-vagyona 2019-ről 2020-ra.

Laptársunk cikkét itt olvashatja el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!