5p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A kormánypárti politikusok ugyanis azon parlamenti képviselők táborához tartoznak, akik 2020 végén készpénzt tartottak maguknál – ráadásul egyesek nem is keveset –, miközben a pénzügyminiszter éppen a nemzetgazdasági szinten rekordokat döntögető cash visszaszorításán fáradozik. Az 50 honatya és -anya „párnacihájában” együttesen több félmilliárd szunnyadt – derül ki a 2020-as vagyonnyilatkozataikból.

Hatpontos ajánlást jelentett be Varga Mihály 2019 novemberében a készpénzforgalom csökkentése érdekében. Alig néhány nappal később pedig a Magyar Bankszövetség tette közzé a maga 8 pontját, ugyancsak a cash visszaszorítását célozva. Tavaly márciusban – tíz nappal azt követően, hogy a koronavírus-járvány miatt életbe lépett a globális veszélyhelyzet – a pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videójában arról beszélt, hogy „a koronavírus elleni küzdelem egyik fontos lépése lehet, ha készpénz helyett bankkártyával, mobiltelefonnal, vagy éppen okosórával fizetünk”. 2020 novemberében pedig a Varga által vezetett gazdaságvédelmi operatív törzs a készpénzhasználatot mérséklő intézkedéseket hozott, illetve megerősítette, hogy ez évtől ott, ahol elektronikus pénztárgép működik, lehetővé válik az elektronikus fizetés is. Ez a pénzügyminiszter szerint további 50-60 ezer új elfogadóhelyet jelent és több tízmilliárd forinttal csökkenti a készpénzhasználatot.

Szükség is van erre, hiszen az éveken át tartó rekorddöntögetések következtében 2020 végén már közel 7300 milliárd forintnak megfelelő készpénz volt forgalomban. Csak érzékeltetésül: 2007 végén még 2 ezer milliárd értékű fizetőeszközt tartottunk magunknál.

 

Forrás: MNB

A jelek szerint azonban Varga szavai nemcsak a gazdaság egy sor szereplőjénél, hanem a közvetlen „kollégáinál”, illetve párttársainál is süket fülekre találtak – derül ki a vasárnap éjfélig közzétett képviselői vagyonnyilatkozatokból.

Ezek szerint a T. Ház 199 „lakójának” csaknem negyede, kereken 50 tartott 2020 végén a „párnacihában” a tiszteletdíja hathavi összegét meghaladó készpénzt. Ezek együttesen meghaladták a félmilliárd forintot, egészen pontosan 501 millió 870 ezer 900 forintra rúgtak. Ez azt jelenti, hogy valamivel több mint 10 millió jutott egy, készpénzzel rendelkező képviselőre.

Ez az átlag ugyanakkor jelentős szórással alakult ki. A legtöbb, 65 millió forint értékű készpénz felett az Országgyűlés egyetlen, német nemzetiségi tagja, Ritter Imre diszponált 2020 végén, a legkevesebbel, 380 ezerrel pedig a DK-s Bősz Anett rendelkezett.

Több mint félmilliárd forintot tartanak otthon. Fotó: MTI
Több mint félmilliárd forintot tartanak otthon. Fotó: MTI

Ami Varga Mihály számára fájó lehet, az az, hogy az 50 szóban forgó képviselőből 38-an kormánypártiak (35-en a Fideszt, 3-an a KDNP-t erősítik) – ez több mint háromnegyedes arány, vagyis még a választásokon kialakult kétharmados többségnél is magasabb. Öt MSZP-s honatya, illetve honanya vallott a magánál tartott készpénzről, két-két jobbikos, független és DK-s, valamint egy kisebbségi, a már említett Ritter.

Tüzetesebben megvizsgálva a cash-sel rendelkezők táborát, abban nevesebb kormánypárti politikusokat is találhatunk. 

Például Kocsis Mátét, aki vagyonnyilatkozatának megfelelő rubrikájában 23 millió szerepel – igaz, ez nem teljes egészében készpénz, mivel a Fidesz frakcióvezetője megjegyzésként odabiggyesztette, hogy ez a folyószámlán lévő összegekkel együtt értendő. Ezért nem lehet kihirdetni a klasszikus holtversenyt Kocsis és a KDNP-s Seszták Miklós között, miután a 2014-2018 között regnáló harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere „tisztán” írt be 23 milliónyi cash-t a vagyonnyilatkozatába.

Bár tőlük jóval lemarad Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárának 12,4 milliót tartalmazó „párnacihája” még így is vastagnak minősíthető. Csak hajszálnak tekinthető összeggel, 400 ezerrel marad el párttársától Lázár János, aki 2012-2018 között vezette a Miniszterelnökséget, előbb államtitkárként, majd miniszterként. 

Velük azonban még koránt sincs vége a kormánypárti potentátok sorának. Egyaránt 10 millió forintnyi készpénzt tartott magánál 2020 végén Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója és alelnöke, frakcióvezető-helyettese, valamint Süli János, aki tárca nélküli miniszterként a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felel. 

A hét számjegyűek táborában bukkanhatunk Orbán Viktor miniszterelnök közvetlen helyettesének a nevére, a KDNP-s Semjén Zsolt 7 millió forintnak nem talált helyet a magunk mögött hagyott évnek a végén. Semjén 700 ezerrel előzi meg Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki kabinetiroda közszolgálatért felelős államtitkárát. 

Lejjebb görgetve a listán az 5 milliós kápéval rendelkezők között találjuk a Fidesz frakcióvezető-helyettesét, a parlament gazdasági bizottságának elnökét, Bánki Eriket. Hozzá képest félmillióval vallott kevesebb cash-ről a 2012-2016 között előbb az Emberi Erőforrások Minisztériumában, majd a Miniszterelnökségen is államtitkári posztot betöltött L. Simon László.

Szatmáry Kristóf már tisztes távolból „figyeli” őket. A korábban, 2011-2014 között a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkáraként, majd 2015 novemberéig a Fidesz frakcióvezető-helyetteseként tevékenykedett, jelenleg miniszteri biztosnak ugyanis már „csak” 2,1 millió el nem költött, illetve be nem fektetett summája volt 2020 végén.

S végül térjünk ki az ellenzéki padsorok készpénztartóira. A Gyurcsány-kormány oktatási és kulturális minisztere, Hiller István a maga 14 milliójával éppen kiszorul a top 10-ből. A DK-s Vadai Ágnes 5,5 millióval a középmezőnyben helyezkedik el, az MSZP 1,5 milliót felmutatott exelnöke, Mesterházy Attila viszont már a lista végén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!