4p

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Wallis négy autós cégének tőzsdére lépése, miután elindul a cégbírósági folyamata az Altera Nyrt. korábban elhatározott zártkörű tőkeemelésének, melynek keretében az érintett vállalatok 15,8 milliárd forintos apporttal az Altera tulajdonába kerülnek.

A tervek szerint halad a Wallis Csoport autós vállalatainak tőzsdére lépése, miután az Altera Nyrt. Igazgatósága megállapította, hogy a korábban elhatározott apporttal történő zártkörű tőkeemelés feltételei megvalósultak, így a most induló cégbírósági eljárás után az Altera tulajdonába kerül a Wallis négytagú gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégcsoportja. A Wallis és a vele összehangoltan eljáró személyek által apportált társaságok értékét a független könyvvizsgáló 15,8 milliárd forintban határozta meg, így ezen személyek mintegy 30,4 millió darab, 100 forint névértékű részvényt jegyeznek le a jogszabály szerint az áprilisban megállapított, részvényenkénti 520,25 forintos kibocsátási áron. Ezzel az Altera alaptőkéje közel a tízszeresére, 3,4 milliárd forintra emelkedik, kapitalizációja az elmúlt 180 napos, 777 forintos átlag részvényárfolyamával számolva 26 milliárd forint lesz.

Prutkay Zoltán, az Altera Nyrt. elnök-vezérigazgatója az apportról szóló döntés kapcsán elmondta, hogy ezzel a lépéssel a vállalat tulajdonába kerül a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna és a Wallis Autókölcsönző. Ezek a cégek Magyarországon és a közép, valamint délkelet-európai régióban gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel foglalkoznak. A csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong és a Sixt rent-a-car. A Csoport jelentős növekedést ért el 2017-ben: az árbevétel közel a duplájára, 66,3 milliárd forintra ugrott (magyar számviteli törvény alapján, nem konszolidált adat), míg a négy cég összevont adózott eredménye az előző évi több mint négyszeresére, 1,8 milliárd forintra ugrott. Prutkay Zoltán hozzátette, hogy ezzel az árbevétellel a társaság a BÉT hetedik legnagyobb cége lesz. Céljuk, hogy a részvények bekerüljenek a tőzsde Prémium kategóriájába és a BUX, valamint a CECE indexekbe.

Müllner Zsolt, a Wallis Csoport vezérigazgatója az apport végrehajtása kapcsán kiemelte, hogy az autós cégek növekedése több tényezőnek köszönhető. Egyrészt jó alapot jelent a magyar gazdaság bővülése, a turizmus dinamikus fejlődése, az átlagkeresetek növekedése, a fogyasztás felpörgése és a hitelfelvételi kedv fokozódása. A növekedést másrészt az is segíti, hogy a Csoport aktív piacfejlesztést folytat, melyek keretében folyamatosan dolgoznak újabb márkák és országok megszerzésén. Ezek közül az utóbbi időben a legjelentősebb a balkáni-régióba történő belépés volt, aminek köszönhetően 2017-ben az árbevételnek már 49 százaléka külföldről származott. A tőzsdei jelenléttel a Wallis célja, hogy a legjelentősebb magyar tulajdonban álló, 26 éves autóipari cégcsoport maximálisan kihasználja a nyilvános tőkepiac nyújtotta, a növekedési célok megvalósításához szükséges finanszírozási lehetőségeket, és kialakuljon egy jelentős mértékű, de kisebbségi közkézhányad, valamint a növekedéssel értéket teremtsenek a részvényeseknek. A Wallis Csoportnak már eddig is jelentős tapasztalatai voltak a magyar tőkepiacon, hiszen a többségi tulajdonában lévő energetikai szolgáltató és kereskedő Alteo Nyrt. részvényei 2010 óta vannak jegyezve a magyar tőzsdén, a Csoporthoz tartozó Wing Zrt. pedig a hazai ingatlanpiac vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégeként az egyik legnagyobb kötvénykibocsátó a BÉT-en.

Prutkay Zoltán a tranzakciósorozat további lépéseivel kapcsolatban elmondta, hogy az Altera átalakuláshoz kapcsolódó jogi, pénzügyi és egyéb folyamatok lezárását követően, az apport keretében kibocsátott új részvények az idei utolsó negyedévben jelenhetnek meg a Budapesti Értéktőzsdén. A folyamatot közgyűlés zárhatja még az idei évben, így a Wallis autós cégeinek 2018-as számait már a tőzsdei cég fogja közzétenni.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!