2p

A tavalyi 15 milliárd forint után ezúttal 30-50 milliárdot vonnának be.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent tájékoztatás szerint a Pannonia Bio Zrt. 30 és 50 milliárd forint közötti összegű, hosszú távú kötvények kibocsátását vette fontolóra, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által tavaly júliusban elindított növekedési kötvényprogram keretében. Amely során az MNB azzal segíti a hazai vállalatokat a forráshoz jutásban, hogy a piacra dobott papírok egy sorozatának legfeljebb 70 százalékát lejegyzi, úgy, hogy az egy vállalatcsoporttal szembeni kitettsége  nem haladhatja meg az 50 milliárd forintot.

A Pannonia Bio dunaföldvári finomítója. Fotó: a cég.
A Pannonia Bio dunaföldvári finomítója. Fotó: a cég.

Ezt a küszöböt azért lényeges megemlíteni a Pannonia Bio kapcsán, mert a  többféle terméket előállító biofinomítót Magyarországon üzemeltető társaság 2019-ben már 15 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket, 10 éves futamidőre, a jegybanki program keretében elsőként.

Ennél a most kilátásba helyezett kibocsátás során értékesítendő papírok futamideje várhatóan hosszabb lesz - közölte a cég. Hogy mennyi, azt nem, de az akár 20 év is lehet, miután az MNB ez évtől ennyire emelte az addigi, 10 éves futamidő-maximumot.

A kötvényekből származó bevételeket a Pannonia Bio a következőképp használná fel:

- tőkebefektetésre (különösen ahhoz, hogy elegendő likviditást biztosítsanak a korábban bejelentett három évig tartó, 150 millió eurós tőkebefektetési-program végrehajtásához),

- az osztalékfizetés folytatásához a tőkebefektetési-program végrehajtása alatt,

- és egyes meglévő, rövidebb futamidejű adósságok részbeni előtörlesztéséhez.

A cég kötvénykibocsátást elősegítő piaci tapogatózással összefüggésben elkészített előrejelzései a Covid-19 krízis ellenére is 70 millió eurót meghaladó adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredményt (EBITDA) prognosztizálnak. Ugyanakkor a közlemény figyelmeztet arra, hogy "bár e prognózis jóhiszeműen készül, és összhangban áll a naptári évben eddig elért eredményekkel, a tényleges eredmények attól függenek majd, hogy a válság milyen mértékben befolyásolja az árupiacokat és az általános üzleti környezetet az Európai Unióban".

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!