2016. szeptember 22. 13:52
A számtalan intézkedés ellenére nem nő a születések száma idehaza.
2016. március 9. 04:55
Népszerű az első házasokat megillető adóalap-kedvezmény - olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.
2016. február 23. 18:13
Mind a halálozási, mind a házasságkötési mutatónk több éves csúcsra jutott 2015-ben.
2016. február 23. 08:28
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015-ben, mint tavalyelőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2015. december 15. 04:58
A gyermeknevelési ellátásra jogosult anyák háromnegyede a teljes folyósítási időszakot otthon, a gyermekével akarja eltölteni, vagyis a gyed extra bevezetése ellenére sem akar dolgozni a gyerek 3 éves kora előtt - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
2015. november 28. 06:07
Jelentősen öregedett az Európai Unió lakossága az utóbbi két évtizedben: a tagállamokban élők fele tavaly 42,2 évnél idősebb volt, míg húsz évvel ezelőtt még 36,2 év volt az úgynevezett medián életkor, amely az adott népességcsoportot két egyenlő részre osztja, vagyis a lakosság egyik fele fiatalabb, másik fele idősebb ennél a kornál.
2015. november 25. 08:13
Az idei első három negyedévben 68 647 gyermek született, 0,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán az MTI-vel. A halálozások száma 99 286 volt, 2014. január-szeptemberhez viszonyítva 6,7 százalékkal emelkedett. A természetes fogyás 30 639 ember volt, 5730-cal több az egy évvel korábbinál.
2015. november 19. 20:10
Már féléves kortól igénybe vehetik az anyák a gyed extrát, miközben továbbra is megmarad a testvérgyed.
2015. szeptember 23. 09:22
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első hét hónapjában, mint az elmúlt év hasonló időszakában - írja a KSH.
2015. augusztus 26. 17:22
Mialatt a Föld lassan az eltartóképessége határához érkezik, számos országban a fogyatkozó lakosság okoz gondot.
2015. augusztus 9. 12:04
Az ország településeinek egyharmada 500 lakosúnál kisebb aprófalu volt tavaly január 1-jén, ugyanakkor ezekben a falvakban az ország népességének mindössze 3 százaléka élt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.
2015. július 22. 10:31
Többen születtek és többen is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző esztendő azonos időszakában, a 22 és fél ezres népességfogyás pedig 22,7 százalékkal magasabb a 2014 elejinél - közölte szerdán az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2015. július 21. 10:31
Bár mostanában egyre többen beszélnek az elkerülhetetlen nyugdíj-boomról, uniós összevetésben hazánk egyáltalán nincs rossz helyzetben. Ennek azonban megvan a maga oka, aminek viszont egyáltalán nem örülhetünk.
2015. július 13. 11:22
Az hogy hazánkban az uniós átlagtól eltérően csökkent a népesség tavaly, az kevéssé meglepő, azonban a természetes demográfiai folyamatok érdekes adatokra világítanak rá.
2015. június 24. 07:13
Többen születtek és többen is haltak meg 2015 első négy hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
2015. június 3. 11:25
A családtámogatások mindegyike elérhető a férfiak számára is, a kormány célja ezzel az, hogy az apák is minél inkább jelen tudjanak lenni a család életében, részt tudjanak vállalni a gyermekek nevelésében - erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdai budapesti rendezvényén
2015. május 15. 08:52
A munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát a kormány szerdai döntése értelmében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken egy budapesti konferencián.
2015. április 23. 07:55
Többen születtek és többen is haltak meg 2015 első két hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban, továbbá többen is kötöttek házasságot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett gyorstájékoztatójában.
2015. április 15. 08:01
A gyed extra korábbi bevezetése után újabb, a gyermekvállalást ösztönző javaslatcsomagot állított össze a kormány - írja a Magyar Nemzet.
2015. január 26. 08:49
Duplájára emelnék a lombikbébi-beavatkozásra fordítható finanszírozás összegét - mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2015. január 26. 08:31
A halálozások száma csökkent, a születéseké emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás üteme 3,8 ezrelékről 3,4 ezrelékre mérséklődött a 2014. január és november közötti időszakban, az egy évvel korábbival összevetve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
2014. november 25. 08:10
Mérséklődött a népesség természetes fogyása az év első kilenc hónapjában, 2013 hasonló időszakához képest - tájékoztatta kedden az MTI-t a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2014. október 22. 08:10
Mérséklődött a népességfogyás üteme 2014 első nyolc hónapjában, miután többen születtek és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor