3p

A tegnapi napot a MOK-törvény átverése vitte el, amivel kapcsolatban ma reggel Pusztai Erzsébet infektológus is hozzászólt, méghozzá erős véleményt megfogalmazva. 

Az egészségügyi szakértőt az ATV Start stúdiójában arról faggatták, mit szól ahhoz, hogy a kormány elvette a Magyar Orvosi Kamara jogait, azaz megszűnik a kötelező kamarai tagság az orvosok számára.

„Ez egy statáriális bosszú, amit a kamara elnöksége ellen hoztak, hiszen a kamara nem az elnökség nevében, hanem egész tagsága támogatásával hirdette meg az új háziorvosi rendszer elleni nyomásgyakorlást” – fejtette ki véleményét Pusztai Erzsébet.

Pusztai Erzsébet azt mondja, ez olaj a tűzre. Fotó: Youtube
Pusztai Erzsébet azt mondja, ez olaj a tűzre. Fotó: Youtube

Azt is hozzátette, hogy hatalmas pofon ez az orvostársadalomnak, és nincs kizárva, hogy ez fokozni fogja a tiltakozásukat, persze csak azokét, akik nem mennek el külföldre dolgozni, mert úgy érzi, hogy ebben az országban úgy bánnak velük, mint a rabszolgákkal.

Arra is kitért az egészségügyi szakértő, hogy a kamarával nem történt egyeztetés, ahogy a kormány állítja, ugyanis a tájékoztatás nem azonos az egyeztetéssel. Most pedig, hogy az ellenvéleményüket kifejezték az orvosok, tehetetlenségükben úgy viselkedtek, mint egy bántalmazó családfő, aki a gyerek ellenállására lekever két pofont.

„Mindez a félelem jele” – véli Pusztai Erzsébet, aki szerint az orvoshiányt ezek az intézkedések nem javítják, hanem éppenséggel rontják.

Ugyanis, ha a kormány szeretné megtartani az orvosokat az egészségügyi ellátórendszerben, tisztességgel kéne bánnia velük, és bevonná a valódi döntésekbe őket. Mindezek végén pedig a beteg jár a legrosszabbul.

„Az orvosokat próbálják meg szembeállítani a betegekkel, amikor azt mondják, hogy nem a betegek érdekét tartják szem előtt. Ennél nincs súlyosabb bűn, mert gyógyítani csak az orvos tud, és hiába beszél a kormány, az orvosok állnak a beteg ágya mellett. És ha ezt a bizalmat tönkreteszi a kormány, a betegek isszák meg a levét".

Azt is hozzátette, hogy a tegnap történt kamarai törvény megszavazás még meg is erősítheti a tagságot.

Az egészségügyi szakszervezetek így látják

Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke valamennyi tagját arra kéri, hogy maradjon tagja az orvosi kamarának és minél több kollégát biztassa erre. Arra is kérik őket, hogy segítsenek összegyűjteni a kamarai tagságot fenntartó nyilatkozatokat – mondta a Népszavának a nádudvari háziorvos.

A szakszervezet egy közleményt is kiadott, amelyben az áll: megdöbbenve értesültek az orvostársadalom demokratikusan megválasztott önkormányzati köztestülete elleni támadásról, és szolidaritást vállalnak a kamara tagságával, elnökségével. Mint írták, a kormány nem csupán a köztestületet, hanem a teljes magyar orvostársadalmat támadta meg, amikor – rendkívül diszkriminatív módon, egy koncepciós eljárás részeként – megnyirbálta az orvosi kamara jogköreit.

A lap beidézi a Független Egészségügyi Szakszervezet közleményét is, amelyben kiállnak a kamara jogfosztása ellen. Mint írták: „Megütközéssel értesültünk a magyar orvosok közösségét képviselő Magyar Orvosi Kamarát érintő parlamenti döntésről. Úgy gondoljuk, hogy a munkavállalókat, és rajtuk keresztül a betegek érdekeit képviselő szervezetek tevékenységének korlátozása nem segíti az egészségügyi ellátást nehezítő problémák megoldását.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!