2p

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) nyílt levélben kéri Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az Országgyűlés által elfogadott szociális törvényt, küldje vissza azt a parlamentnek.

A MÖSZ nyílt levelében, amelyet szombaton közöltek az MTI-vel, az áll, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvény új elvi alapokra helyezné a magyarországi szociálpolitikai rendszert: az állam a korábbiaknál is kevesebb felelősséget kíván vállalni a polgárai jólétéért és létbiztonságáért, a szegénység csökkentése és a rászoruló polgárok támogatása iránt.

A törvénymódosítás hatályba lépése nehezen belátható következményekkel járna a rászoruló polgárok életére - közölte a MÖSZ. A levélben arra utaltak, hogy a törvénymódosításról széleskörű szakmai és társadalmi párbeszéd, valamint részletes hatásvizsgálatok elkészítése és nyilvánosságra hozatala nélkül döntöttek.

"A törvénymódosítás hatályba lépése a létbiztonság további csökkenésével, valamint a szegénység és a területi egyenlőtlenségek további súlyosbodásával fenyeget. Ez lehet a következménye annak, ha az állam anélkül hárít további szociálpolitikai feladatokat az önkormányzatokra, hogy biztosítaná számukra az ezek ellátásához szükséges erőforrásokat" - fogalmaztak a levélben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!