Lesújtó kritika jött a magyar egészségügyről - ezt Pintér Sándorék sem teszik zsebre

A magyar egészségügy nem csupán finanszírozási problémával küzd – kezdi a MOK honlapján közzétett szakcikk. A szerzők szerint a politika azzal, hogy az elmúlt két évtizedben beleavatkozott az orvosi önkormányzatiság kérdéseibe, a biztonságos gyógyítás és gyógyulás feltételeit megroppantotta. Egy kisgyermek halála nemrég orvosi mulasztásként került be a köztudatba, de a Kúria ítélete Magyarországon most először mondta ki, hogy az állam teremtette feltételekben hiba van.

A magyar tragédia

A szekszárdi kórházban 2019. február 28-án egy család elvesztette két és fél éves kisgyermekét. A halál oka bárányhimlő-fertőzés talaján kialakult súlyos bakteriális felülfertőződés volt. A jogi eljárás végén a Kúria ítéletben mondta ki, hogy el lehetett volna kerülni a tragikus kimenetelt, ha a kórházban idejében megtörténnek a szükséges vizsgálatok és beavatkozások. Ezzel az ítélettel először fordult elő, hogy a bíróság rendszerhibát állapított meg a magyar egészségügyben.

Kimondták a kórház felelősségét, mert egy még képzés alatt álló rezidens orvos a gyermek kezelése során hosszabb időre magára maradt, mivel a megfelelő felügyeletéhez nem volt elég szakorvos az osztályon. A Magyar Orvosi Kamara szerint miután rendszerhibáról beszélünk, annak okai azonnali kezelésre szorulnának, hogy a hasonló történetek elkerülhetőek legyenek.

Mit hozhat a Kúria ítélete?

A kérdés tehát most az, hogy mit tanul a magyar egészségügy és annak vezetői a szekszárdi tragédiából? Előmozdítja-e a Kúria ítélete azt, hogy a hiba valódi, legmélyebb okait orvosoljuk? – teszik fel a kérdéseket a szerzők.

Mint írták, a kórház és az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) első megszólalásai nem erre utalnak. Nyilatkozataikban azt hangsúlyozzák, hogy az ellátásban érintett két orvos már nem dolgozik az intézményben, ezzel az egyének felé tolva a felelősséget a gyermek haláláért (ellentétben az ítélet jelentésével). Nem esik szó arról, milyen változtatásokat tervez az elmarasztalt intézmény és az ágazatirányítás annak érdekében, hogy elkerülhető legyen egy következő végzetes kimenetel.

Kétségtelen, hogy egy rendszerhiba okai összetettek, és - minthogy túlmutatnak az egyéni döntésen - nehezebb felelőst találni és a hibát javítani. Ugyanakkor ezek azok a tényezők, melyek a rendszer működését meghatározva újra megteremtik a hasonló esetek megismétlődésének esélyét – teszi hozzá a MOK.

Alapvető hiba

A szerzők szerint az orvosi hivatás egyik legnagyobb nehézsége, hogy a tévedések emberéletekben mérhetők, ezért rendkívül fontos szempont, hogy milyen körülmények között végzik ezt a veszélyes, nagy felelősséggel járó munkát. Mint írták, a kiemelt felelősség miatt a szakmai szempontok elsődlegességébe vetett bizalom minden gyógyító tevékenység alapja. Ez tenné lehetővé, hogy az orvosi döntések mindenkor a legnagyobb gondossággal, a szükséges és beszerezhető információk birtokában, akár többszörösen ellenőrizve szülessenek meg.

Magyarországon ez a bizalom az utóbbi két évtizedben több szempontból is megkérdőjeleződött, mert itthon - a fejlett világ gyakorlatával ellentétben - az alapvető orvosszakmai szabályozás nem a felelősséget viselő orvosoknál, hanem politikusok, jogászok kezében van. Amikor a Magyar Orvosi Kamara vezetése az ágazat vezetőivel orvosszakmai kérdésekről tárgyal, akkor az asztalnál többségében nem orvosokkal, hanem jogászokkal, közgazdászokkal, rendőrökkel, hivatalnokokkal ül szemben. A MOK szerint a helyzet olyannyira szélsőségessé vált, hogy az ágazatirányítás vezetői között ma mindössze egyetlen ember van, aki rendelkezik betegágy mellett szerzett gyógyító tapasztalattal: az országos kórház-főigazgató.

A cikk értékelése szerint elmúlt húsz évben több lépésben csorbították a kormányok a szakmai önkormányzatiság jogát, az átvett feladatokat illetően pedig az állam rendkívül rossz gazdának bizonyult. Összeszedték azt a három legalapvetőbb feladatot, amivel a politika kudarcot vallott és amelyek elégtelen teljesítése közvetlenül megjelenik a szekszárdi tragédiában is:

1. Tradicionális kamarai feladat volna az orvosok működési nyilvántartásának vezetése, de Magyarországon ezt közel két évtizede az állam magához vette. Azóta sem jött létre elemezhető nyilvántartás az orvosokról, így senki, az OKFŐ sem tudja időben (kb. 5 évre előre) jelezni, hogy például a szekszárdi kórházban hiány lehet gyermekgyógyászokból. A széttagolt, felesleges párhuzamosságokkal működő egészségügy mellett ez vezet oda, hogy rezidenseknek kell felügyelet nélkül dolgozniuk.
2. A szakmai irányelvek azok a dokumentumok, amik meghatározzák, hogy kell felismerni és kezelni egy betegséget. Kidolgozásuk és rendszeres frissítésük jogát a politika elvette a betegellátásban dolgozó orvosoktól, a kamarától, és teljesen elhanyagolta. Emiatt a gyermekgyógyászat területén jelenleg mindössze  3 érvényes irányelv van. Nincs a jogszabályi előírásoknak megfelelő protokoll a gyermekkori szepszisről sem, ami a szekszárdi kisfiú halálát okozta
3. Az orvosi kamarától utoljára megvont szakmai önkormányzati hatáskör a független etikai eljárások lefolytatásának joga. Ezt 2023-ban adta a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó intézmények kezébe a jelenlegi kormány, politikai lépéssel beleavatkozva szakmai kérdésekbe. Bár nincsenek nyilvánosan elérhető adatok, de a belső hírek szerint mintegy harmadával (!) csökkent az etikai vizsgálatok száma az új, immáron minisztériumtól és kórházaktól függő etikai bizottságoknál. Nem sokkal az új rendszer felállítása után egy állami vezető a beosztottját az etikai bizottság felhasználásával próbálta megfegyelmezni, miután az orvos jelezte, hogy nem fog kompetenciáját meghaladó esetet ellátni. Ebben a környezetben hogyan jelezze egy rezidens, ha a jártasságát meghaladó feladattal szembesül?