2p

Már az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese is elismeri, a jelenlegi struktúrában nem elegendő az a 39 ezer orvos, aki a statisztikák szerint a magyar egészségügyi ellátórendszerben dolgozik.

Csak akkor lenne a statisztikákban nyilvántartott 39 ezer orvos a magyar egyészségügyi rendszer kiszolgálásához, ha valamennyien teljes munkaidejükben, 8 órában az állami intézményekben gyógyítanának – a Népszava tudósítása szerint erről beszélt Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese az IME egészségügyi szaklap konferenciáján, ahol ezt is kijelentette:

„Kimondhatjuk, hogy a jelenlegi struktúrához nincs megfelelő humán erőforrás és ott van még a magánellátás, amelynek nagy része szintén az említett 39 ezres orvos munkaerejére épít.”

A szakmai vezető azt mondta, a fekvőbeteg ellátásban dolgozó orvosok 81 százaléka 32 intézményben, főként klinikai központokban, vármegyei irányító kórházakban, országos intézetekben, fővárosi kórházakban dolgozik, de hasonló a decentralizáltság a járóbetegek esetében is. Mint mondta, a közfinanszírozott ellátások 80 százalékát a 374 szakrendelő 20 százaléka, azaz 70-80 járóbeteg ellátó végzi. Ez utóbbi jelzi az ellátásszervezéssel, a betegirányítással kapcsolatos problémákat is – tette hozzá.

A lap megkeresésére érkezett válaszokból kiderült, az intézményekben 20-30 százalékra becsülték a 4 vagy 6 órában dolgozó orvosok arányát, de nélkülük nem tudnák az intézményük működtetését biztosítani.

Az intézményekben 20-30 százalék a részmunkaidőben dolgozó orvosok száma. Fotó: Depositphotos
Az intézményekben 20-30 százalék a részmunkaidőben dolgozó orvosok száma. Fotó: Depositphotos

A Népszava emlékeztet, Takács Péter egészségügyi államtitkár a nekik adott interjújában még azt mondta, van elég orvos a rendszerben, s az akár jelentősebb túlmunka nélkül is működőképes lehetne, ha nem lennének rosszul elosztva az erőforrások. Vagyis – vélekedett – lakosságarányosan nincsenek kevesen, így e mutatóban nem is állunk rosszabbul, mint bármelyik európai uniós állam.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!